A Levegő Munkacsoport blogja

A felszíni tömegközlekedési ráfordítások visszafogását leginkább azok szenvedik meg, akik kénytelenek matuzsálemkorú, büdös, koszos Ikarus buszon utazni. A helyzet megváltozása a Budapesti Közlekedési Központ megalakulásával és azzal vette kezdetét, hogy a városi mobilitás felfogásában megjelent a város lakóinak az egészséges környezethez való joga is. No meg – gondolom – az is számított, hogy a roncsok forgalomban tartása egyre nagyobb összegeket emésztett föl. Mindenesetre, ha összevetjük a Budapesten forgalomba adható autóbuszállomány összetételét, 2012 és 2015 között jelentős fejlődést figyelhetünk meg:

Könyvek szólnak arról, hogyan lehet az embereket statisztikai félreértelmezésekkel átverni. [Lásd például: Darrell Huff: How to Lie with Statistics, Penguin, New Ed edition (1991); Rudas Tamás: Hogyan olvassunk közvélemény-kutatásokat? Budapest, Új Mandátum (1998); Rudas Tamás: Közvélemény-kutatás Corvina Kiadó (2006); Füstös László: A statisztikai értelmezésről – avagy lehet-e hazudni a statisztikával? Budapest, MTA Szociológiai Intézet (1995)]. A fenti grafikon alkotója azonban még annyit sem fáradt, mint szokásos, hanem egyszerűen fogott néhány számot, kitalált hozzá egy hangzatos címet (Rengeteg pénzt gombol le az állam az autósokról, 2016. február 19. 12 órai állapot), és már meg is indult írása nyomán a fröcskölődés a kommentekben és a megosztás a fészbukon. Az adatok forrása a dr. Fónagy János által aláírt válasz, amit Sallai Róbert Benedek LMP-s képviselőnek adott arra a kérdésre, hogy „Mennyit költ a kormány az utak karbantartására és mennyit fizetnek be az utakat használó állampolgárok?”. A válaszban szerepel a következő mondat: „A 2010 előtti időszakban az állam számára előnytelen PPP-konstrukciókban összesen 360 kilométer sztráda készült el. E beruházások még 2037-ig éves szinten több mint 100 milliárd forint terhet jelentenek a költségvetésnek.”

Csepreghy Nándor miniszterelnökségi miniszterhelyettes a következőket jelentette ki az ATV Start című műsorában 2016. január 5-én[1]: „Tízmillió ember él Magyarországon, ebből négymillió aktív, a négymillióból egymillió ember dolgozik a közszférában, … a fennmaradó hárommillió tartja el lényegében a másik hétmilliót.”

forrás: csepel-sziget.hu

Hetek-hónapok óta zajlik egy nehezen követhető vita a Fővárosi Önkormányzat és a kormány között a helyi és az agglomerációs tömegközlekedés finanszírozásáról. Az állam elfogadja ugyan, hogy a budapesti tömegközlekedés helyköziként is funkcionál – részben kiszolgálja a Budapest környéki településeket is –, de nem fizet érte eleget. Egyre erősebbek lettek a fenyegetések, hogy a Fővárosi Önkormányzat leállítja ezt a szolgáltatást, amit törvény nem ír elő, mert a finanszírozására nincs forrás abban a támogatásban, amit Budapest kap az adófizetők által az Államkincstárba befizetett pénzből. Vajon mi történne, ha valóban megállnának a buszok, HÉV-ek városhatáron?

Talán van, aki még emlékszik a feliratra, miszerint a vezetőt vezetés közben zavarni tilos. Néhány Volán buszon még ma is látni ilyen feliratot. Akik megfogalmazták a tilalmat, még tisztában vannak azzal, hogy ha elvonják a vezető figyelmét, az könnyen balesethez vezethet. Pontosabban, ha az utas vonja el a figyelmét. Ha az ismerőse, felesége, szeretője, gyereke stb., aki csak az éteren keresztül, telefonon tartja szóval, az nyilván nem veszélyes. Legalábbis ezt gondolhatják a BKK-nál, ahol azt sem követte semmilyen intézkedés, amikor a TV2 bemutatta a mobilozó sofőrről egy utas által készített videót.

Vajon hányan halnak meg Európában, és hányan betegszenek meg asztmában, csak azért, mert késik az ipari kibocsátások csökkentését célzó 2010/75/EU irányelvben lefektetett környezetvédelmi előírások érvényesítése? Ezt mutatja be az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) által közreadott Halálketyegő.

Nyár óta Mercivel járok, ha a városban van dolgom. Ez most jó, vagy rossz? Nekem jó: végre úgy érzem, hogy emberszámba vesznek, fantasztikus egy ilyen szép, kényelmes járművet használni (bizony, zöldként is képes vagyok értékelni a haladást). A kisfiamnak is jó, mert hónapok óta nincs rosszul utazás közben, bár azelőtt ez rendszeresen előfordult. És mi van a többi emberrel, meg a környezettel? Más nevében nem tudok nyilatkozni, a környezettel kapcsolatban viszont úgy tűnik, javult a helyzet. A vadonatúj buszok ugyanis – köztük a Mercedes Conecto, amelyekkel a mi vonalunk is megújult – szálló porral sokkal kevésbé szennyezik a levegőt, mint a régiek* (megmértük, a valóságban is). A mi környékünkön tehát már nem látni koromfelhőt maga után húzó, matuzsálem korú buszt, amiről leszédülnek az emberek... A kérdés már csak az, hogy mikorra mondhatja el magáról mindenki Magyarországon ugyanezt?

*Budapesten az új buszoknak köszönhetően 75 tonnával csökkent a buszok részecske (és korom) kibocsátása 2012 és 2014 között (forrás: BKK).

MJ

a kép forrása: mercedes-benz.hu

Tarlós István főpolgármester december 11-i sajtótájékoztatóján hosszan értekezett arról, hogy hatvan másodpercig tartson-e egy zöld az autósoknak vagy 120 másodpercig. Szegény autósok – gondoltam magamban – ilyen sok időre van szükségük ahhoz, hogy átjussanak a kereszteződésen. Bezzeg mi, gyalogosok! Nekünk, a magunk három-öt kilométeres átlagsebességéhez igazítva, van, ahol akár 45 másodperc is rendelkezésünkre áll, hogy átkeljünk a túloldalra – kerülgetve közben a zebrán álldogáló autókat. Remélem, ha az autósok megkapják a maguk 120 másodpercét, a mi időnket is megduplázza a főpolgármester!

Egyike a rendszerváltás még meglevő, de ki sosem teljesedett vívmányainak a közmeghallgatás. Budapesten eredeti formájában a főpolgármestert és csapatát egyaránt megizzasztó műfaj ez, hiszen minden kérdésre nem lehet előre fölkészülni. Ma már nem is lehet csak úgy kérdezni. A lakos leadja írásban – még csak nem is villámlevélben, hanem kinyomtatva – a kérdéseit, aztán az apparátus ír egy választ, a főpolgármester pedig fölolvassa. Legalábbis így történne napjainkban a közmeghallgatás, de szerencsére Tarlós Istvánt más fából faragták. A sima fölolvasás nem az ő műfaja, a párbeszéd annál inkább. Aminek vannak veszélyei: ha nem vigyáz az ember, könnyen felfedi magát. Idén december másodikán este ez is előfordult.

A párizsi klímakonferencia kezdetén érdemes összegezni pár gondolat erejéig, hol tartunk a károsanyag-kibocsátás visszaszorításáért vívott küzdelemben. Az idei évben számtalan civil és politikai kezdeményezés indult azért, hogy helyes irányba terelje a tárgyalások menetét, és hogy felhívja a világ közvéleményének figyelmét a globális katasztrófa veszélyére. Az aláírásgyűjtések és kampányok közös eleme a tudatosítás és a civil kontroll demonstrálása. Azaz, hogy a világ egész közvéleménye kíséri figyelemmel a párizsi klímakonferencia eredményeit, így az egyes nemzeteknek nyíltan kell vállalniuk a felelősséget. Arról azonban viszonylag keveset hallani, mi az a még elfogadható hőmérsékletemelkedés, ami nem vezet katasztrófához.