A rezsicsökkentés korlátozta, sőt csökkentette a közszolgáltatók bevételét, miközben újabb anyagi terheket raktak rájuk. A szolgáltatók anyagi helyzete katasztrofális mértékben romlott, és ebben a helyzetben keveset költenek az infrastruktúra karbantartására, felújítására. Márpedig ingyen ebéd nincs, ahogy a közmondás is tartja. Ha elhanyagolják a felújításokat, később pótolni kell őket, de addig is romló szolgáltatási színvonallal, magasabb üzemeltetési költségekkel kell számolni. A közszolgáltatási infrastruktúra elhanyagolásával most megtakarítunk valamennyi pénzt, de előbb vagy utóbb ezt a pénzt kamatostul kell majd megfizessük. Ezek voltak a főbb megállapításai a 2017. szeptember 17-én Budapesten tartott City Hungary Fórumnak
A fórum elsősorban két közszolgáltatással foglalkozott, a hulladékgazdálkodással és a vízellátással. Bár az előadók többnyire kormányzati tisztviselők vagy a kormánypárt képviselői voltak, a közszolgáltatások súlyos problémái uralták a rendezvényt.
A hulladékos szektorban példa nélkül álló központosítást és koncentrációt hajtottak végre. Kiiktatták – legalábbis az első vonalból – a nyereségérdekelt magántőkét és a külföldi tulajdonosokat. Jelentősen lecsökkent a működő hulladékgyűjtő cégek száma. Létrehoztak és erős jogosítványokkal szereltek fel egy állami tulajdonú szervezetet, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (NHKV). Ennek oka az „egységesen magas színvonalú hulladékgazdálkodás” bevezetése, a profitelem megszüntetése, valamint a hulladékgazdálkodáson keresztül elfolyó pénzáramok (?) berekesztése volt. Az NHKV szedi be a szemétdíjat, és ebből oszt vissza pénzt a jellemzően önkormányzati tulajdonú szolgáltatóknak. A fórumon megjelent szakemberek mind a költségtérítés elégtelenségére panaszkodtak.
A kialakított rendszer sajátossága, hogy a szemétgyűjtés – több más közszolgáltatással együtt – az önkormányzatok törvényi kötelezettsége, de az önkormányzatoknak a díjbeszedésre és a saját koncepció szerinti fejlesztésekre vonatkozó jogát elvették. Egy lehetőséget hagytak meg: ha baj van a szemétgyűjtéssel, akkor betehetnek pénzt. A kérdés az, hogy miből. Vannak EU-s pályázatok, ezekből azonban bizonyos fejlesztéseket lehet csak megvalósítani, de nem lehet fenntartási költségeket fedezni.
Az egész hulladékkezelési témát meghatározza a rezsicsökkentés mint mindent felülíró politikai követelmény.
A rezsicsökkentéssel párhuzamosan bevezették a közműadót, az útadót és a lerakási díjat. A csökkenő bevételek és növekvő kiadások miatt a szolgáltatók kénytelenek a felújítások elodázásával a jövőt felélni. A helyzet elsősorban a kis létszámú, szétszórt szerkezetű, korlátozott lakossági fizetőképességű településeken kritikus.
A hulladékos szektor nagy kihívása az EU körkörös gazdaságra vonatkozó előírásainak teljesítése. Van ahol kicsit, van, ahol katasztrofálisan el vagyunk maradva, és van, ahol még adataink sincsenek. Magyarország bírálja a hulladékok újrahasznosítására vonatkozó EU-s célokat, hivatkozva arra, hogy ezt olyan nyugati államok erőltetik, melyek a célszámok meghatározásakor már teljesítésben voltak, vagyis semmit sem kell tenniük, míg az új tagállamokban nulláról indulva kell kiépíteni az újrahasznosító-ártalmatlanító infrastruktúrát.
A körkörös gazdaság egyik pillére a szelektív gyűjtés kellene legyen. Magyarországon a hulladékszigetes gyűjtés gyakorlatilag megbukott, mert a lakosság a szemétdíj-fizetés elkerülésére a szigeteket elárasztotta szeméttel. A házhoz menő szelektív gyűjtésnél is gond a fegyelmezetlenség, a begyűjtött haszonanyagok fele nem oda való szemét. A szelektív gyűjtéssel és válogatással előállított másodlagos anyagokat pedig nehéz értékesíteni az anyagok gyenge minősége és a felvevő piac fejletlensége miatt.
Szabó Zsolt államtitkár az újrahasznosításra már alkalmatlan, csak égetéssel kezelhető hulladék-mennyiségét évi 1,9 millió tonnára tette. Ebben benne van az előkezelő művekből kikerülő növelt fűtőértékű anyag, az ún. RDF (Refuse Derived Fuel = hulladékból származó tüzelőanyag), valamint a sok zöld komponenst tartalmazó „B” frakció. Egyetértés volt arról, hogy a szilárd települési hulladék egy bizonyos határon túli válogatása rendkívül drága lenne. A szemét újrahasznosítására megoldást a mostaninál jóval fegyelmezettebb szelektív gyűjtés és a másodnyersanyag-piac fejlesztése hozhatna, de ettől Magyarország sajnos még messze van.
Az államtitkár említette a HUHA II.-t (a második budapesti hulladékégetőt), mint létező projekt-kezdeményezést és felvetette a sok kicsi távfűtési célú égető gondolatát, „a távhő szektor átállítását RDF-re”. Az új budapesti égető fő funkciója a fővárosi szennyvíztisztító-telepeken keletkező iszap ártalmatlanítása lenne. Megvalósításával a főváros az EU által a csepeli szennyvíztisztító finanszírozásánál megfogalmazott követelménynek felelne meg. Teljességgel érthetetlen, hogy ezen a területen a szennyvíztisztító 2010-es üzembe helyezése óta miért nem történt semmi.
Kis távfűtő hulladékégetők Európa számos országában működnek, és bizonyára lenne létjogosultságuk Magyarországon is. Tekintettel a szükséges finanszírozás nagyságrendjére és a hulladékszektor állami kontrolljára ilyen égetők csak állami kezdeményezéssel valósulhatnának meg. Ehhez azonban valószínűleg több kellene, mint hogy minisztériumi tisztségviselők időnként előadják az ötletet.
Sajnos a hulladékos szektornál még sokkal rosszabb helyzetben van a viziközmű ágazat. Itt az elmúlt évtizedek során szisztematikusan elhanyagolták a karbantartásokat és felújításokat, így ma az ivóvíz-ellátási infrastruktúra katasztrofális állapotban van. Ez egyrészt szolgáltatási problémákkal jár (fekete víz jön a csapból, ingadozik a nyomás), elfolyik az ivóvíz jelentős része, illetve sok pénzt kell költeni azonnali hibaelhárításra. Gondoljuk meg, mennyivel többe kerül például egy eltört vezetékszakaszt haváriakörülmények között megjavítani, mint tervezett módon felújítani. Kormányzati előadók a felújítási igények fedezésére egy 2000 milliárdos összeget említettek, a Megyei Jogú Városok Szövetsége 3000 milliárd forintot állapított meg.
EU-s forrásokból csak új fejlesztéseket lehet finanszírozni, régi elemek karbantartását nem. Ráadásul az új elemeket is fenn kellene tartani. A vízszektorban egyszerre van jelen a rezsicsökkentés, a közműadó és az útadó. A tulajdonos önkormányzatok nem tudnak megfelelő amortizációs alapokat képezni, és a nagy nehezen esetleg összegyűjtött felújítási forrásokat sokszor kénytelenek tűzoltásra, például pedagógus-fizetésekre fordítani.
A közszolgáltatások területén dolgozó gyakorlati szakemberek szerint folyamatban van a közszolgáltatási szektor kivéreztetése, és rajta keresztül az önkormányzatok további pénzügyi ellehetetlenítése. Véleményük alátámasztására álljon itt a kormányzat javaslata a viziközművek felújításának finanszírozására. A szükséges 2-3000 milliárd forinttal szemben a kormány a következő évi költségvetésben létrehoz egy alapot 1,5 milliárd (!) forinttal. A többi pénzt biztosítsák az önkormányzatok! És annak megakadályozására, hogy az önkormányzatok a rezsicsökkentés miatt vékonyan csordogáló amortizációt ne költhessék pedagógusbérekre, a kormány hoz egy tiltó jogszabályt. Tehát a költségeknek még az ezrelékét sem kívánja fedezni (pedig a különadók hozzá érkeznek be), de nagyvonalú gesztussal jogszabályi kötelezettséget teremt arra, hogy a súlyosan alulfinanszírozott önkormányzatok kevés pénzükből többet költsenek erre.
Lontay Zoltán
a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének tagja
