A Levegő Munkacsoport blogja

Feltűnő vehemenciával csépeli az éghajlatváltozás tényét elfogadókat a HVG egy állandó szerzője. Jól írtam, sajnos, legutóbbi bejegyzésemben, hogy a környezetvédelmi újságíró – teszem hozzá, ami nagyobb baj: a környezetvédelmi újságírás – kihalóban van. Jó negyedszázadon át igyekeztem a HVG munkatársaként – évek óta más kollégáimmal együtt – a zöld ügyeket napirenden tartani. Nem volt nehéz dolgom, hiszen a lap az 1980-as és 90-es évek fordulóján a legprogresszívabbak egyike volt a magyar sajtópiacon. Publikációs lehetőséget adott például az akkori hatalom által nem szeretett „alternatív Nobel-díjas” Vargha Jánosnak, leleplezve a bős-nagymarosi vízlépcső hatalmi szóval elhallgattatott kárait, és a későbbi években is élen járt a környezetvédelmi visszaélések feltárásában. Elfogadott volt a lapnál az az alapelv, hogy ha valamiről nem tudjuk biztosan, hogy ártalmatlan, akkor hívjuk fel a figyelmet a kockázatokra – vaklármát, persze, nem kell kelteni. Végigkísértük a nagy nemzetközi környezetvédelmi egyezmények születését, kezdve a tavak élővilágát biológiai sivataggá tevő kén-dioxid kibocsátás csökkentésével, majd folytatva az ózonkárosító freonok használatának tiltásával, és persze rengeteget érveltünk az éghajlatváltozást előidéző egyik fontos tényező, a szén-dioxid kibocsátásának csökkentése mellett.

Kivágták a fákat az Országház előtt, a helyükre kősivatag került, abba viszont beépítettek egy páragépet. A hasonló kősivatagok ugyan szaporodnak hazánkban, ahogy a kánikulák is, de sajnos a többségüknél nincs semmi hűsítés. Márpedig az ember nehezen viseli a kánikulát, sőt vannak, akik bele is halnak. Indiában egy kutatócsoport vizsgálta a kánikula és a tömeges hőhalál kapcsolatát, és írásukból az derül ki, hogy van miért aggódniuk a trópusi és szubtrópusi országok lakóinak, különösen a szegényeknek. Ha azonban folytatódik a globális felmelegedés, Magyarországon se lehetünk nyugodtak.

Bár az utóbbi években Brüsszel és Párizs vezetése sok erőfeszítést tett a tömegközlekedés és a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, még mindig nem lehet őket a fenntartható városi közlekedés mintaképeinek tekinteni. Mindkettő egy-két milliós nagyváros (az agglomerációt nem számítva), és a fővárosok között Párizs rendelkezik a legnagyobb népsűrűséggel egész Európában. Nemzetközi jelentőségük ismert, a hatvanas-hetvenes években pedig az autózás szentélyeivé alakították őket a közúti infrastruktúra fejlesztésével. Az autós háztartások aránya sokkal magasabb, mint Budapesten, és a dugóban eltöltött idő tekintetében a 8. és 9. helyezettek európai viszonylatban.

Vendégposzt

Vajon érdemes-e a Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötni egy alagúttal? Egy ilyen létesítmény az Eiffel csarnok alá, illetve a mai Déli pályaudvar vágányai alá épített, egyenként hatvágányos földalatti megállókat kötné össze két vágánnyal nagyjából a Margit körút nyomvonalát követve.  A forgalmi vágányok a Délinél érnék el a felszínt és a modernizált Déli alagútban haladnának tovább.  Onnantól pedig bevágásba lennének süllyeszthetők, hogy megnyíljanak a XI. kerület eddig Budaörsi úttól elvágott részei.  A beruházás egész Magyarország vasúti közlekedésére rendkívül kedvező hatást gyakorolna:

Ma az adójogszabályokon keresztül jelentős támogatást kap mindenki, aki személygépkocsiját cégautóként üzemelteti. Egy nulla kilométeres, bruttó 5.000.000 forint vételárú személygépkocsi példáján keresztül mutatjuk be, hogyan is támogatjuk adóforintjainkból az autóhasználatot.

Magyarország a megújuló energiák területén Európa legjobbjai közé tartozik – nyilatkozta Szabó Zsolt klímaügyekért felelős államtitkár egy idén március elején tartott rendezvényen. Sőt annyira jól teljesítünk, hogy 2018-tól már nem a 2020-as, hanem a 2030-as EU célok teljesítésén tudunk dolgozni.

Fotó: Lenkei Péter

Az államtitkár bejelentését kételkedéssel fogadtuk, ismerve például az Energiahivatal honlapján található beszámolót¹, mely szerint 2014-ben a megújuló energia aránya az összes energiafelhasználáson belül 9,61% volt, és ez az arány az elmúlt években alig növekedett (2010 és 2014 között például mindössze 1%-ponttal), miközben EU-tagként 14,65%-ot vállaltunk.

Vendégposzt

Nemrég a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse amellett foglalt állást a blogunkon, hogy helyes intézkedés a tömegközlekedés ingyenessé tétele szmogriadó idején. Egyik aktivistánk ezzel ellentétes véleményen van. Alább közöljük írását.

Abban szinte mindenki egyetért, hogy szmogriadó esetén korlátozni kell az autóforgalmat (illetve hát inkább előtte kellene, előrejelzés alapján, de ebbe most ne menjünk bele). Szinte adja magát az elképzelés, hogy legyen ingyenes a tömegközlekedés, hogy átcsábítsa az autóhasználók jelentős részét, így csökkentve a forgalmat. De mivel a mindenkinek ingyenes tömegközlekedés nagy bevételkieséssel jár és még macerás is– hiszen a tömegközlekedés csak úgy ingyenes mindenkinek, ha a bérletek érvényességét is meghosszabbítják, esetleg visszatérítik az áruk megfelelő részét–, a gyakorlatban a részleges ingyenessé tétel terjedt el. Csak a bérlettel nem rendelkezők utazhatnak ingyen, vagy csak az autósok, ha náluk van az autóforgalmija. A legutóbbi szmogriadó idején Budapest vezetése ennél is messzebbre ment, és csak a kitiltott autósokat engedte ingyen utazni. Mi ezekkel az intézkedésekkel a baj?

Már hat hazai mérőállomáson haladta meg 35-nél több napon az egészségkárosító részecskeszennyezés az egészségügyi határértéket, ami az utóbbi években rekordnak számít. Bár jogszabályok előírják, hogy ilyenkor haladéktalanul intézkedéseket kell hozni a szennyezés csökkentésére, a kormány és az érintett önkormányzatok tétlenkednek.

Most, hogy a budapesti népszavazások korát éljük, érdemes lenne mégis megkérdezni a városlakókat egy 4-es metró nagyságrendű beruházásról – különösen, ha az úgy hízik, mint egy kisgömböc.

Az ábrát készítette:
Bardóczi Sándor tájépítész, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja

Fennállása óta szorgalmazza a Levegő Munkacsoport a tehergépkocsik útdíját, nem mint feneketlen pénzeszsákét, hanem mint forgalomszabályozó eszközét. Azt mondjuk, hogy legyen az útdíj a megtett kilométerrel és a levegőszennyezéssel arányos. A díjszabás pedig olyan, hogy a teherautósnak az autópályán haladás érje meg legjobban, így legalább nem teszi tönkre a házakat a rezgés, és nem ömlik az emberek arcába a korom, a nitrogéndioxid és a kipufogógáz többi mérgező anyaga. 2013-ban, négy éve nem ilyen útdíjat vezettek be. A döntéshozók tartották magukat ahhoz, hogy az útdíjnak a pénzforrás-teremtő ereje legyen a legnagyobb, az emberi egészség, az épített környezet megóvása nem érdekelte őket. Hiába hívtuk fel a figyelmet az ingyenes alsóbbrendű utak fokozódó igénybevételére, vagy arra, hogy ha olcsóbb lesz a párhuzamos főút, mint az autópálya, akkor arra mennek majd a tehergépkocsik. A válasz az volt, hogy majd táblákkal kitiltják őket az ingyenes elkerülőutakról. Arról már nem esett szó, hogy a táblás tiltás magától nem hatályosul, azt ki kell kényszeríteni. Akár minden tábla mellé állíthatnának egy rendőrt, akkor is lennének, akik a nem fizetős utakra tévednek.