Feltűnő vehemenciával csépeli az éghajlatváltozás tényét elfogadókat a HVG egy állandó szerzője. Jól írtam, sajnos, legutóbbi bejegyzésemben, hogy a környezetvédelmi újságíró – teszem hozzá, ami nagyobb baj: a környezetvédelmi újságírás – kihalóban van. Jó negyedszázadon át igyekeztem a HVG munkatársaként – évek óta más kollégáimmal együtt – a zöld ügyeket napirenden tartani. Nem volt nehéz dolgom, hiszen a lap az 1980-as és 90-es évek fordulóján a legprogresszívabbak egyike volt a magyar sajtópiacon. Publikációs lehetőséget adott például az akkori hatalom által nem szeretett „alternatív Nobel-díjas” Vargha Jánosnak, leleplezve a bős-nagymarosi vízlépcső hatalmi szóval elhallgattatott kárait, és a későbbi években is élen járt a környezetvédelmi visszaélések feltárásában. Elfogadott volt a lapnál az az alapelv, hogy ha valamiről nem tudjuk biztosan, hogy ártalmatlan, akkor hívjuk fel a figyelmet a kockázatokra – vaklármát, persze, nem kell kelteni. Végigkísértük a nagy nemzetközi környezetvédelmi egyezmények születését, kezdve a tavak élővilágát biológiai sivataggá tevő kén-dioxid kibocsátás csökkentésével, majd folytatva az ózonkárosító freonok használatának tiltásával, és persze rengeteget érveltünk az éghajlatváltozást előidéző egyik fontos tényező, a szén-dioxid kibocsátásának csökkentése mellett.
Nos, pár hete megtudhatták a lap olvasói, hogy e negyedszázadban mennyire tévelyegtünk. A klíma piaca című cikk orákulumként hivatkozik egy olyan tudósra, akinek elméletét – miszerint az emberi tevékenységből származó szén-dioxidnak nincs szerepe az éghajlatváltozásban – egyetlen tudományos (értsd: csak ellenőrzött, szakmai bírálaton átesett cikket közlő) elismert szaklap nem közölte, viszont számos klímakutató alapos érvekkel cáfolta (például itt). Értem én, hogy ha valakit eltávolítanak a NASA csapatából, ez csakis azért lehet, mert neki van igaza, de hátha kivételesen mégis a tudományos konszenzus a helyes.
Tudom, szakkérdésekben nem a többség dönt, de ebből nem következik, hogy mindig csakis az tévedhetetlen, aki kisebbségben marad. Az említett cikk szerint „a klímatudósok 97 százaléka között konszenzus van abban, hogy a melegedés fő oka az emberi tevékenység … ha igaz lenne is a 97 százalékos konszenzus, a 3 százaléknyi »elhajló« hangját akkor is illene meghallani.” A cikk színvonalára jellemző, hogy minden hivatkozás nélkül kétségbe vonja azt a statisztikai tényt, hogy klímatudósok 97 százaléka egyetért a kérdésben, másrészt mélyen hallgat arról, hogy tudományos alapon történt elemzés során megállapították: a 3 százaléknyi „elhajlók” minden esetben kimazsolázták azokat az adatokat, amelyekről úgy vélték, hogy alátámasztják az érveiket, ugyanakkor nem vettek figyelembe olyan alapvető tényeket, amelyek ellentmondtak azoknak.
A cikk állításainak teljes megalapozatlanságát bizonyítja az egyik fő érvelése, amellyel azt igyekszik cáfolni, hogy az ember okozza az éghajlatváltozást: „klímaváltozás mindig volt, amióta világ a világ”. Ez az érvelés pontosan annyira helytálló, mint ha azt állítanánk, hogy az ember nem idézhet elő tüzet, mivel tűz mindig volt, amióta világ a világ.
Szerzőnk szerint kérdéses, „van-e értelme ezermilliárd dollárokat költeni egy sokak által vitatott tudományos megalapozottságú egyezmény betartására”, vagyis a párizsi, amúgy elég laza megállapodást jó, hogy felrúgja Trump elnök. A szerző így laza mozdulattal a kukába dobná azoknak a már évekkel ezelőtt megjelent tanulmányoknak a tömegét (a brit kormány felkérésére készült Stern-jelentéstől kezdve a munkahelyek megőrzésében és számuk bővítésében érdekelt Európai Szakszervezeti Szövetség tanulmányán keresztül az Európai Bizottság megrendelésére készült számos tanulmányig), amelyek kimutatták: az éghajlatvédelem gazdaságilag is előnyös!
Még szerencse, hogy a HVG ugyanazon számában megjelent más cikkek szerzői nem osztják A klíma piaca című cikk szerzőjének álláspontját.
Szabó Gábor
környezetvédelmi újságíró
A kép forrása: Climate Change Explained,
https://www.youtube.com/watch?v=ifrHogDujXw