A Levegő Munkacsoport blogja

Talán van, aki még emlékszik a feliratra, miszerint a vezetőt vezetés közben zavarni tilos. Néhány Volán buszon még ma is látni ilyen feliratot. Akik megfogalmazták a tilalmat, még tisztában vannak azzal, hogy ha elvonják a vezető figyelmét, az könnyen balesethez vezethet. Pontosabban, ha az utas vonja el a figyelmét. Ha az ismerőse, felesége, szeretője, gyereke stb., aki csak az éteren keresztül, telefonon tartja szóval, az nyilván nem veszélyes. Legalábbis ezt gondolhatják a BKK-nál, ahol azt sem követte semmilyen intézkedés, amikor a TV2 bemutatta a mobilozó sofőrről egy utas által készített videót.

Vajon hányan halnak meg Európában, és hányan betegszenek meg asztmában, csak azért, mert késik az ipari kibocsátások csökkentését célzó 2010/75/EU irányelvben lefektetett környezetvédelmi előírások érvényesítése? Ezt mutatja be az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) által közreadott Halálketyegő.

Nyár óta Mercivel járok, ha a városban van dolgom. Ez most jó, vagy rossz? Nekem jó: végre úgy érzem, hogy emberszámba vesznek, fantasztikus egy ilyen szép, kényelmes járművet használni (bizony, zöldként is képes vagyok értékelni a haladást). A kisfiamnak is jó, mert hónapok óta nincs rosszul utazás közben, bár azelőtt ez rendszeresen előfordult. És mi van a többi emberrel, meg a környezettel? Más nevében nem tudok nyilatkozni, a környezettel kapcsolatban viszont úgy tűnik, javult a helyzet. A vadonatúj buszok ugyanis – köztük a Mercedes Conecto, amelyekkel a mi vonalunk is megújult – szálló porral sokkal kevésbé szennyezik a levegőt, mint a régiek* (megmértük, a valóságban is). A mi környékünkön tehát már nem látni koromfelhőt maga után húzó, matuzsálem korú buszt, amiről leszédülnek az emberek... A kérdés már csak az, hogy mikorra mondhatja el magáról mindenki Magyarországon ugyanezt?

*Budapesten az új buszoknak köszönhetően 75 tonnával csökkent a buszok részecske (és korom) kibocsátása 2012 és 2014 között (forrás: BKK).

MJ

a kép forrása: mercedes-benz.hu

Tarlós István főpolgármester december 11-i sajtótájékoztatóján hosszan értekezett arról, hogy hatvan másodpercig tartson-e egy zöld az autósoknak vagy 120 másodpercig. Szegény autósok – gondoltam magamban – ilyen sok időre van szükségük ahhoz, hogy átjussanak a kereszteződésen. Bezzeg mi, gyalogosok! Nekünk, a magunk három-öt kilométeres átlagsebességéhez igazítva, van, ahol akár 45 másodperc is rendelkezésünkre áll, hogy átkeljünk a túloldalra – kerülgetve közben a zebrán álldogáló autókat. Remélem, ha az autósok megkapják a maguk 120 másodpercét, a mi időnket is megduplázza a főpolgármester!

Egyike a rendszerváltás még meglevő, de ki sosem teljesedett vívmányainak a közmeghallgatás. Budapesten eredeti formájában a főpolgármestert és csapatát egyaránt megizzasztó műfaj ez, hiszen minden kérdésre nem lehet előre fölkészülni. Ma már nem is lehet csak úgy kérdezni. A lakos leadja írásban – még csak nem is villámlevélben, hanem kinyomtatva – a kérdéseit, aztán az apparátus ír egy választ, a főpolgármester pedig fölolvassa. Legalábbis így történne napjainkban a közmeghallgatás, de szerencsére Tarlós Istvánt más fából faragták. A sima fölolvasás nem az ő műfaja, a párbeszéd annál inkább. Aminek vannak veszélyei: ha nem vigyáz az ember, könnyen felfedi magát. Idén december másodikán este ez is előfordult.

A párizsi klímakonferencia kezdetén érdemes összegezni pár gondolat erejéig, hol tartunk a károsanyag-kibocsátás visszaszorításáért vívott küzdelemben. Az idei évben számtalan civil és politikai kezdeményezés indult azért, hogy helyes irányba terelje a tárgyalások menetét, és hogy felhívja a világ közvéleményének figyelmét a globális katasztrófa veszélyére. Az aláírásgyűjtések és kampányok közös eleme a tudatosítás és a civil kontroll demonstrálása. Azaz, hogy a világ egész közvéleménye kíséri figyelemmel a párizsi klímakonferencia eredményeit, így az egyes nemzeteknek nyíltan kell vállalniuk a felelősséget. Arról azonban viszonylag keveset hallani, mi az a még elfogadható hőmérsékletemelkedés, ami nem vezet katasztrófához.

Az egyik nagy diszkontáruház lánc 2010-ben gondolt egy merészet és áruház építésére kért engedélyt Budaörsön egy családi házas környéken. A tervezett építkezéssel kapcsolatos eljárásokból az eltelt öt évben valóságos szappanopera lett, és a jogi csemegéket kedvelői megnyugodhatnak, mert a Pest Megyei Kormányhivatal nemrégiben hozott másodfokú határozata szerint az építési engedélyezési eljárás kezdődhet elölről…

Amikor ősszel ragyogóan süt a nap, érdemes egy-két órára kimenni a gyerekekkel a szabadba, akár a kertbe, akár a közeli játszótérre, hadd levegőzzenek egy kicsit. Hétvégén távolabbi célpontokat is lehet keresni, kihasználva a jó időt, kiszellőztetni a tüdőnket. Ez logikusnak tűnik, de van vele egy kis gond. Nem a gyönyörű szép, derült idővel, hanem azokkal az anyagokkal, amelyeket a közlekedéssel, a fűtéssel és a nyílt színi égetéssel a levegőbe eregetünk, és amelyek szélcsendes időben feldúsulnak a levegőben. Ha fúj a szél, és felfelé is szabadon áramlik a levegő, a civilizációnk által termelt légszennyező anyagok felhígulnak a légkörben, és rövid távon megússzuk, hogy belefulladjunk a saját koszunkba (bár hosszú távon ugyanúgy szembesülünk vele). Abban az esetben viszont, amikor nincs légmozgás – a helyzet olyan, mintha valaki egy üvegburát tett volna a városra, és lezárta volna felettünk az eget –, pontosan azt szívjuk be, amit a kocsik kipufogójából, a házak, gyárak kéményéből és a kertben, mezőn meggyújtott máglyarakásokból a levegőbe eresztünk. A szennyezés mértéke ilyenkor napokon át egyre csak nő.

Forrás: Bloomberg

Igen nagylelkűek az EU tagállamai az autósokkal. Hiába derült fény arra, hogy emberek tízmillióinak egészségét veszélyezteti a közlekedés zaja, levegőszennyezése. Hiába tudjuk, hogy az éghajlati katasztrófa elkerülhetetlen az egyik legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátó ágazat, a közlekedés erőteljes dekarbonizációja nélkül. A rövidlátó politikusok Európa-szerte hagyják erodálódni az üzemanyagok adóját.

forrás: ökotárs.hu

Három éve egy reggel motoros fűrész zajára ébredtem. A pár hónapos kislányomat anyukámra bíztam, és rohantam megnézni, mi történik. A ház előtt a munkások már javában dolgoztak – azon serénykedtek, hogy kivágják az udvaron lévő 35 éves fák zömét. Hogy miért? Mert az új közös képviselőnek nem tetszettek. A lakók többsége állítólag beleegyezett, bár az erről szóló határozatról jegyzőkönyv nem készült, és a döntésről értesítést sem kaptunk. Ennek ellenére a munkás, akit kérdőre vontam, hogy milyen alapon vágja ki a fákat, előhúzta az önkormányzat engedélyét. Mire telefonon elértük az illetékest, már csupasz volt az udvar: fél óra alatt végeztek a fákkal, csak a csonkok maradtak, a szétfűrészelt törzsek és a lombos ágak a földön hevertek.