A párizsi klímakonferencia kezdetén érdemes összegezni pár gondolat erejéig, hol tartunk a károsanyag-kibocsátás visszaszorításáért vívott küzdelemben. Az idei évben számtalan civil és politikai kezdeményezés indult azért, hogy helyes irányba terelje a tárgyalások menetét, és hogy felhívja a világ közvéleményének figyelmét a globális katasztrófa veszélyére. Az aláírásgyűjtések és kampányok közös eleme a tudatosítás és a civil kontroll demonstrálása. Azaz, hogy a világ egész közvéleménye kíséri figyelemmel a párizsi klímakonferencia eredményeit, így az egyes nemzeteknek nyíltan kell vállalniuk a felelősséget. Arról azonban viszonylag keveset hallani, mi az a még elfogadható hőmérsékletemelkedés, ami nem vezet katasztrófához.
A párizsi konferencia pozitív előjelének tartják, hogy a résztvevő országok közül eddig 149 állam adta le önkéntes nemzeti vállalását, amely a globális kibocsátás 90 százalékát fedi le. Ebből egyértelműen látható, hogy az államok többsége valóban komolyan veszi a klímacsúcsot. Kőrösi Csaba, korábbi ENSZ nagykövet azonban a kedvező előjelek mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy az eddig bejelentett önkéntes vállalások összessége nem elég a két fokos hőmérsékletemelkedés biztosításához, inkább csak a háromhoz.
A jelzésértékű gesztusok nemcsak a civil társadalom részéről érkeznek. Nagy-Britannia például nemrégiben jelentette be, hogy 2025-ig egy százalékra csökkenti a szénalapú elektromosáram-termelést, és ezzel párhuzamosan bezárja régi széntüzelésű erőműveit is. A károsanyag-kibocsátás tekintetében jelentős előrelépésnek tekinthető elhatározás – amely mögé minden nagyobb angliai párt felzárkózott – mellett felmerül annak kérdése, mivel váltják ki a korábbi erőműveket. Mivel a brit kormány a gáz- és atomenergiától várja az elavult technika felváltását, a zöld szervezetek szerint ez ahhoz hasonlít, mintha egy alkoholista a whisky helyett áttérne a borra. A megújuló energiaforrások ugyanis így nem kaphatnak kellő esélyt, hogy kiválthassák az addigi erőműveket.
Ugyanakkor Közép-Európában éppen a szénkitermelés felélesztését tapasztalhatjuk, különösen Csehország esetében, amely az indoklás szerint elegendő szenet akar biztosítani villanyerőműveinek, továbbá munkahelyeket akar bővíteni. Emiatt részlegesen feloldották az észak-csehországi barnaszénkitermelés korlátozását a Bílina elnevezésű barnaszén-övezetben. A természetvédők és a helyi lakosok évek óta azon igyekeznek, hogy a gazdag szénkitermelő terület határai véglegesek legyenek, s ne lehessen őket áttörni. Ugyanakkor az energetikai szakértők, az ipar és a helyi lakosság egy része is a szénkitermelés bővítése mellett van, még azon az áron is, hogy egy-két települést le kellene bontani és lakosait áttelepíteni. A kormány várt döntése ellen több százan tiltakoztak Ústí nad Labemben.
Kicsit távolabb tekintve, a kiotói egyezmény alól kibúvó Kína és USA nyilatkozatai is bizakodásra adhatnak okot, hiszen a legnagyobb két olyan szennyezőről beszélünk, amelyek most a globális felmelegedést nevezték a legnagyobb kihívásnak országuk, illetve a világ számára.
Az Obama-adminisztráció is igyekezett felmutatni klímavédelmi eredményeket, de mivel a korábbi ciklus alatt a kibocsátás mérséklésére tett kísérletei elbuktak a kongresszus előtt, az elnök az amerikai környezetvédelmi hivatalon (EPA) keresztül akarta céljait elérni. 2014 júniusában ezért az EPA hirdette meg, hogy 2020-ig 2005-höz viszonyítva 25 százalékkal csökkentik a széndioxid-kibocsátást, 2030-ig pedig 32 százalékkal.
Az EPA-val és a klímavédelmi egyezménnyel szemben azonban 24 tagállam indított pert októberben, főleg a gazdasági érdekekre és a munkahelyek elvesztésére hivatkozva.
Nem szabad elfelejtenünk az Indonéziában szinte folyamatosan égő erdőtüzeket sem. Az olajpálma- és papíriparban felhasznált fa ültetésének érdekében felgyújtott erdőterületekről származó üvegházhatású gázok mennyisége egyes felvetések szerint csak idén októberben elérte a japán gazdaság egy éves hasonló „teljesítményét”. Az erdőtüzek minden nap annyi szennyező anyagot juttattak a légkörbe, amennyit a második legnagyobb szennyező, az USA.
A párizsi klímakonferencia eredményei évtizedekre, ha nem évszázadokra fogják meghatározni a bolygó és az emberiség sorsát. Bár egyénenként kevésbé hallatszik a hangunk, az a világméretű közösség, amely a károsanyag-kibocsátás csökkentése mögé felzárkózott, remélhetőleg azután is összetart, hogy a klímakonferencia – bármilyen eredménnyel – véget ér. Történelmi esemény lesz nemcsak a jövőnkről szóló felelős döntések miatt, hanem azért is, mert a világ környezetvédő közössége sosem fogott még össze ilyen nagy számban. Ha a döntéshozókban nem is, ebben a közösségben érdemes reménykednünk.
