A Levegő Munkacsoport blogja

Vendégposzt

Nemrég a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse amellett foglalt állást a blogunkon, hogy helyes intézkedés a tömegközlekedés ingyenessé tétele szmogriadó idején. Egyik aktivistánk ezzel ellentétes véleményen van. Alább közöljük írását.

Abban szinte mindenki egyetért, hogy szmogriadó esetén korlátozni kell az autóforgalmat (illetve hát inkább előtte kellene, előrejelzés alapján, de ebbe most ne menjünk bele). Szinte adja magát az elképzelés, hogy legyen ingyenes a tömegközlekedés, hogy átcsábítsa az autóhasználók jelentős részét, így csökkentve a forgalmat. De mivel a mindenkinek ingyenes tömegközlekedés nagy bevételkieséssel jár és még macerás is– hiszen a tömegközlekedés csak úgy ingyenes mindenkinek, ha a bérletek érvényességét is meghosszabbítják, esetleg visszatérítik az áruk megfelelő részét–, a gyakorlatban a részleges ingyenessé tétel terjedt el. Csak a bérlettel nem rendelkezők utazhatnak ingyen, vagy csak az autósok, ha náluk van az autóforgalmija. A legutóbbi szmogriadó idején Budapest vezetése ennél is messzebbre ment, és csak a kitiltott autósokat engedte ingyen utazni. Mi ezekkel az intézkedésekkel a baj?

Már hat hazai mérőállomáson haladta meg 35-nél több napon az egészségkárosító részecskeszennyezés az egészségügyi határértéket, ami az utóbbi években rekordnak számít. Bár jogszabályok előírják, hogy ilyenkor haladéktalanul intézkedéseket kell hozni a szennyezés csökkentésére, a kormány és az érintett önkormányzatok tétlenkednek.

Most, hogy a budapesti népszavazások korát éljük, érdemes lenne mégis megkérdezni a városlakókat egy 4-es metró nagyságrendű beruházásról – különösen, ha az úgy hízik, mint egy kisgömböc.

Az ábrát készítette:
Bardóczi Sándor tájépítész, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja

Fennállása óta szorgalmazza a Levegő Munkacsoport a tehergépkocsik útdíját, nem mint feneketlen pénzeszsákét, hanem mint forgalomszabályozó eszközét. Azt mondjuk, hogy legyen az útdíj a megtett kilométerrel és a levegőszennyezéssel arányos. A díjszabás pedig olyan, hogy a teherautósnak az autópályán haladás érje meg legjobban, így legalább nem teszi tönkre a házakat a rezgés, és nem ömlik az emberek arcába a korom, a nitrogéndioxid és a kipufogógáz többi mérgező anyaga. 2013-ban, négy éve nem ilyen útdíjat vezettek be. A döntéshozók tartották magukat ahhoz, hogy az útdíjnak a pénzforrás-teremtő ereje legyen a legnagyobb, az emberi egészség, az épített környezet megóvása nem érdekelte őket. Hiába hívtuk fel a figyelmet az ingyenes alsóbbrendű utak fokozódó igénybevételére, vagy arra, hogy ha olcsóbb lesz a párhuzamos főút, mint az autópálya, akkor arra mennek majd a tehergépkocsik. A válasz az volt, hogy majd táblákkal kitiltják őket az ingyenes elkerülőutakról. Arról már nem esett szó, hogy a táblás tiltás magától nem hatályosul, azt ki kell kényszeríteni. Akár minden tábla mellé állíthatnának egy rendőrt, akkor is lennének, akik a nem fizetős utakra tévednek.

Megszokhattuk, hogy a különböző tüzelőanyagoknak megvan az ára, és azt megfizetjük értük. Azonban ez egyáltalán nem egyenlő azzal a költséggel, amit eltüzelésükkor a társadalom egészére rovunk. Azaz a fűtés sokkal többe fájhat, mint amennyibe kerül.

Bár a környezetvédelmi szempontok feszegetése olykor vörös posztó a hatalom gyakorlóinak szemében, most azonban nem posztóról, hanem a kihalással veszélyeztetett fajok Vörös Listájáról van szó. Ezen szerepelhetne az újságíróknak ez a – mifelénk mindig is ritka - alfaja.

Az 1990-es években szerencsém volt részt venni az amerikai Környezetvédelmi Újságírók Társasága által szervezett éves konferencián, olyan 800 kolléga futott össze. Nyilván nem mindenki jött el, vagyis óvatosan becsülve is lehettek vagy dupla ennyien a környezetvédelmi témákra szakosodott kollégák. Odaát harmincszor nagyobb a népesség, tehát ha idehaza fel tudnánk mutatni ötven ilyen zsurnalisztát, állnánk az összeghasonlítást. De, attól tartok, jó, ha ötöt tudunk. Nem volt ez mindig így, a rendszerváltáskor még nálunk is volt egy tucatnál több tagból álló zöldújságíró csapat, sőt, még az amerikaival azonos nevű társaság is – mára azonban egyik sincs meg.

Előbb a Fővárosi Önkormányzat, majd a közlekedésért felelős minisztérium is úgy döntött, hogy szmogriadós területeken és a környékükön utazhasson ingyen a tömegközlekedésen, aki fölmutatja egy olyan jármű forgalmi engedélyét, amely nem közlekedhet a szmogriadó ideje alatt. Amint megtörténtek ezek a szükségintézkedések, megindult a vita arról, hogy szükségesek-e valóban. Az első, ami eszébe jut az embernek, hogy „Fúj, nem elég, hogy az autójával előidézte a szmogot, most még utazhasson ingyen?! Micsoda igazságtalanság!” Meg hogy „Inkább büntetni kellene azt, aki mégis autózik, ahelyett, hogy jutalmazzuk azt, aki nem!” Rögtön előkerült az is, hogy „Hú, ez mekkora bevételkiesés a (budapesti) tömegközlekedésnek!”.

Gyakran éri a közvélemény-kutatókat az a vád, hogy a megrendelő kívánságainak megfelelő eredményre törekednek. Minden bizonnyal léteznek ilyen, hamiskártyás közvélemény-kutatások, ám ez nem jelenti azt, hogy a közvélemény-kutatásnak ne léteznének szakmai szabályai. Az a közvélemény-kutató, aki ezek szerint jár el, pártatlan eszközökkel készült, értékes és hasznos eredményt tud felmutatni.

Nemrég Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdést intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz „Milyen oka van azt gondolni, hogy a budapestiek szeretnék a Liget Budapest Projekt megvalósítását — vagy a lakosság több mint kétharmados ellenkezése Önnek semmit sem számít?” " címmel. A képviselő az iránt érdeklődött, vajon ismeri-e miniszterelnök azoknak a reprezentatív közvélemény-kutatásoknak az eredményeit, amelyek kimutatták, hogy a budapestiek túlnyomó többsége ellenzi, hogy új épületeket húzzanak fel a Városligetben.

A fűtési légszennyezés több mint 70 százalékának nem a szegénység az oka, hanem az ismerethiány, a felelőtlenség, a nemtörődömség.

Köszönet illeti Révész Sándort azért, hogy Légűr és légméreg című írásában ismételten felhívta a figyelmet a levegőszennyezés okozta súlyos ártalmakra, és elismerően szólt a Levegő Munkacsoport környezetvédelmi tevékenységéről. Ugyanakkor néhány tévedését szeretnénk kijavítani.

Elöljáróban el kell mondanunk, hogy aligha van Magyarországon olyan szervezet, intézmény, amely jobban ismerné a lakossági fűtés, égetés okozta levegőszennyezési problémákat, beleértve annak szociális vonatkozásait is, mint a Levegő Munkacsoport. Az elmúlt öt évben több mint ezer ilyen jellegű lakossági panasszal foglalkoztunk, sokszor részletesen tájékozódtunk, leveleztünk önkormányzatokkal, hatóságokkal. Számtalan esetben mentünk ki a helyszínre, mértünk, beszélgettünk a helyi lakosokkal. Sokszor jártunk az ország legszegényebb területein is.

Minden gépjárműre és minden útra érvényes kilométer- és szennyezésarányos útdíjat szükséges bevezetni a Belgiumi Vállalkozások Szövetsége (FEB) álláspontja szerint. (A 3,5 tonna megengedett össztömeg feletti teherautók után már kell ilyen díjat fizetni Belgiumban.)

„A belga városok a torlódástól leginkább sújtott európai települések közé tartoznak. Ez hátrányos a gazdasági teljesítményünkre és az életminőségre. Senki sem akar befektetni egy olyan országban, amely áll” – nyilatkozta Pieter Timmermans, a Fédération des Entreprises de Belgique főtitkára. „A dugók minden évben nyolcmilliárd euróba kerülnek az országunkban. Ha például egy kamion egy órát vesztegel egy dugóban, az a gépkocsivezető munkaadójának 75 euróba kerül. Számottevően növelik a dugók a levegő szennyezettségét és az üvegházhatású gázok kibocsátását is.”