A Levegő Munkacsoport blogja

Amikor felmerül, hogy korlátozni kell a gépkocsi-forgalmat Budapesten (is), akkor általában mindenki egyetért. Amikor viszont sor kerül(ne) a gyakorlati lépésekre, nemritkán komoly tiltakozás bontakozik ki. A politikusok pedig sokszor már előre félnek a tiltakozásoktól, ezért halogatják az intézkedések megtételét. Vajon igazuk van-e?

Kolumbia közel 8 millió lakosú fővárosát, Bogotát 1998-ban a hatalmas torlódások, a rossz tömegközlekedés, a kerékpározás szinte teljes hiánya és a járdákon parkoló autók jellemezték. Az akkor megválasztott új polgármester, Enrique Peñalosa meghirdette, hogy korlátozza az autóforgalmat, megszünteti a járdán parkolást, fejleszti a tömegközlekedést, népszerűvé teszi a kerékpározást és a gyaloglást. Eleinte szinte mindenki őrültnek tartotta, a közvélemény-kutatások szerint a lakosság több mint 80 százaléka ellenezte a tervet. Peñalosa azonban mindössze három év alatt olyan változásokat vitt keresztül, amelyek szerte a világon csodálatot váltottak ki. A közvélemény-kutatások szerint ekkor a lakosságnak már 86 százaléka egyetértett az intézkedéseivel.

Alaposan körüljárja az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) tanulmánya, hogy milyen töltőhálózattal kell megtámogatni a villanyhajtású közúti teherszállítást a teljes villamosításhoz 2050-ig. (A Levegő Munkacsoport, amely a T&E tagszervezete, magyar nyelvű összefoglalót készített belőle.) Három szintjét azonosítja a tanulmány a töltőhálózatnak. Az alapszinten a teherszállító gépkocsik (furgonok, teherautók, vontatók, kamionok) telephelyének töltő infrastruktúrája van. Ezt egészítik ki a raktárak, gyártelepek töltői, ahol a fel- és lerakodás közben kaphatnak a járművek energiát. A harmadik szint a nyilvános hálózat a városokban, logisztikai központokban és persze az autópályák mentén, a parkolókban. A töltők telepítési sorrendjét érdemes ehhez a hierarchiához igazítani.

Batsányi János az ismert verssor írásakor a forradalomra figyelmeztetett, ma a legsürgetőbb problémára, az éghajlatváltozásra, illetve annak a lassítására és az alkalmazkodásra hívjuk fel így a figyelmet. A Covid-19 előtt megszervezett, de tovább nem halasztható párizsi nyaralás juttatta eszembe Batsányi János versét.

Járvány ide, járvány oda, a várost élhetőnek és élettel telinek láttam. Amiben szerepe lehet a változtatásoknak, melyek közül a Budapesten is megvalósíthatónak látszókat gyűjtöttem össze. Pénz szinte nem is kell hozzájuk, elhatározás annál inkább.

1. Fizikailag is elválasztott kerékpársáv

Szinte bárhova biztonságosan el lehet jutni kerékpárral, a biztonságról a legtöbb helyen fizikai védelem gondoskodik. Elválasztó betonkorlát, máshol a meglehetősen széles járdán vezetett kerékpársáv akár fasorral is elválasztva az egyéb járművektől. Nem tűnik véletlennek, hogy rengeteg a kerékpáros, és a turisták is nemritkán ezt a közlekedési módot választják

Az Emission factors for PM10 and PAHs from illegal burning of different types of municipial waste in households (Szerzők: A. Hoffer, B. Jancsek-Turóczi, Á. Tóth, Gy. Kiss, A. Naghiu, E.A. Levei, L. Marmurenau, A. Machon, A. Gelencsér) című, az Atmospheric Chemistry and Physics című tudományos folyóiratban 2020. július 17-én megjelent tanulmány magyar nyelvű, a kutatás vezetője által jóváhagyott összefoglalója.

Bár törvénysértő és az egészségre rendkívül káros, Magyarországon mégis sokan égetnek PET palackot, rongyokat, egyéb hulladékokat háztartási tüzelőberendezésükben és a szabadban is. A Pannon Egyetem nemzetközi konzorcium élén elvégzett friss kutatása megvizsgálta, hogy milyen mértékű károsanyag-kibocsátással jár a magyar háztartásokra jellemző hulladékfélék elégetése egy tipikus öntöttvas kályhában. Arra az eredményre jutottak, hogy a hulladékok égetése során a tűzifa égetéséhez képest sokkal több, és akár ezerszer mérgezőbb légszennyező anyag jut a levegőbe.

Megkezdődött a budapesti parkolási rend újragondolása. A 444.hu már tavaly elkezdett tényfeltáró sorozata magára valamit is adó politikus számára vállalhatatlanná tette a parkolási díjbeszedés kerületi feladatkörben tartását. A kiút is körvonalazódik: vissza kell térni a Demszky-éra utolsó éveiben kialakított koncepcióra, a központosított díjszedésre. De szerintem csak a koncepcióra, a megvalósításnak már élnie kell a korszerű technika eszközeivel.

Vendégposzt

Nyár elején új bútor került a házba – bőséges hullámpapír-csomagolásban. No meg ott van egy családi ünnepség és a tél maradékaként összegyűlt két doboznyi visszaválthatatlan üvegpalack is. A faluban és a szűkebb környéken sorra megszűntek a hulladékszigetek, s üveget külön nem szállít el a szemetes cég sem. Az meg egy környezettudatos polgártól megengedhetetlen magatartás, hogy a kommunális szemét gyűjtésére szolgáló kukába dobálja az üvegeket. A ház rendszerető asszonyának ezért az a kézenfekvő ötlete támadt – miután körbenézett és megállapította, hogy a keletkezett szelektív hulladék messze meghaladja a normál hétköznapi mennyiséget –, hogy elszállítja azt egy hulladékudvarba. Ezért megkereste a területileg illetékes hulladékszállító cég – a Vertikál Zrt. – honlapját és megnézte, hol van nyitva legközelebb hulladékudvar.

Gyakran halljuk, hogy erős a lejtés nyugat-keleti irányban. Sokaknak elsőre az életszínvonal, az országok közötti gazdaságpotenciál-különbség jut erről az eszébe. Legalább akkora azonban az eltérés olyan területeken is, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a GDP-hez. Két hasonló gazdagságú ország között is nagyok lehetnek a különbségek az egészségben eltöltött évek számában vagy abban, hogy milyen állapotban tartják az őket körülvevő környezetet, a fizikai infrastruktúrát.

A koronavírus járvány sok rossz hatása között az egyik kivétel talán az volt, hogy járvány és a karantén sokakat ráébresztett arra, hogy az elmúlt évtizedekben kiépült világgazdasági rendszer, az áruk korlátlan globális kereskedelme, a felesleges fogyasztás és a távoli utazások megállíthatatlan növekedése nem fenntartható. Jó volt hallani, hogy a zöld szervezetek és a témával foglalkozó kutatók eddig elnyomott hangja hallhatóvá válik, a közvélemény és néhány döntéshozó is felismeri, hogy a környezetünk rombolásával és a természeti erőforrások pazarlásával járó folyamatok sorozatos, egyre gyakoribb és egyre mélyebb válságokhoz fognak vezetni.

A biztonságosabb, kényelmesebb és tisztább fenntartású otthonokba és középületekbe történő beruházás az emberek és a gazdaság számára előnyös. Erre hívja fel a figyelmet Barbara Mariani, az Európai Környezetvédelmi Iroda éghajlat- és energiapolitikájáért felelős tisztviselője, valamint az EU nemzeti energia- és éghajlati terveinek kidolgozását végző PlanUp projekt (amelyben a Levegő Munkacsoport is partner) építési szakértője az Euractivon megjelent cikkében.

Mindenekelőtt tudomásul kell vennünk, hogy az elkövetkező években a koronavírus-járványnál is jóval súlyosabb válságokra kell számítanunk: a természet pusztítása egyre gyorsul, és bármikor bekövetkezhet az a pillanat, amikor az ennek leginkább kitett ágazat, az élelmiszer-termelés omlik össze. Ebben a helyzetben alaposan át kell gondolnunk, mi az, amit mindenképpen megtarthatunk és meg is kell tartani. A tömeges autóhasználat nyilvánvalóan nem tartozik ezek közé.