Budapest, Nagykörút, 2020. szeptember 7.
Az öt kerékpáros és egy rolleres egy autónyi helyet foglal el. Ha mind egyedül ülnének egy autóban (ami általában jellemző a városban közlekedő autókra), akkor hatszor ennyi helyre lenne szükségük.
Éles vita folyik arról, mennyire helyes vagy helytelen az elmúlt hónapokban létesített budapesti kerékpársávok további megtartása. Érdemes nemzetgazdasági szempontból is megvizsgálni a kérdést.
Növekszik a városi lakosság jövedelme, és ez azzal is jár, hogy egyre több a személygépkocsi. A sok autó már alig fér el egymástól, szinte minden talpalatnyi helyet elfoglalnak. A városok vezetői azonban, félve a népszerűtlenségtől, ódzkodnak az autózás korlátozásától. Kapóra jönnek nekik a csúcstechnológiai vállalatok által kínált módszerek, amelyekkel állítólag enyhíthetik a közlekedési dugókat és a parkolási gondokat. Ezen vállalatok szerint nem a gépjárművek száma a gond, hanem „a forgalmi áramlás helytelen kezelése”, illetve „az utak elégtelen áteresztő képessége”. Amikor azonban egy város vezetése kapva kap a lehetőségen, és óriási összegeket fordít arra, hogy ily módon próbálja javítani forgalmi és parkolási helyzetet, végül azt tapasztalhatja, hogy a dugók maradnak, sőt fokozódnak.
Két gond van a szállodahajókkal. Az egyik, hogy nincs nekik kiépítve a villamos energiaellátás a kikötőkben, ezért iszonyúan szennyező dízelgenerátorokat használnak. A másik, hogy az utasaik nem maradnak veszteg a hajón, hanem buszokkal vitetik magukat ide-oda a városban és vidéken egyaránt. Ezért aztán az alsó rakpart a kikötők mellett buszpályaudvarként is funkcionál. Pár hónapja fölmerült egy ötlet, miszerint a szállodahajókkal érkező turisták központjává alakítanák át a Bálnát, legalábbis ezt mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Újabb hírek szerint már kötött is ki szállodahajó a Nehru part alatt.
Amikor felmerül, hogy korlátozni kell a gépkocsi-forgalmat Budapesten (is), akkor általában mindenki egyetért. Amikor viszont sor kerül(ne) a gyakorlati lépésekre, nemritkán komoly tiltakozás bontakozik ki. A politikusok pedig sokszor már előre félnek a tiltakozásoktól, ezért halogatják az intézkedések megtételét. Vajon igazuk van-e?
Kolumbia közel 8 millió lakosú fővárosát, Bogotát 1998-ban a hatalmas torlódások, a rossz tömegközlekedés, a kerékpározás szinte teljes hiánya és a járdákon parkoló autók jellemezték. Az akkor megválasztott új polgármester, Enrique Peñalosa meghirdette, hogy korlátozza az autóforgalmat, megszünteti a járdán parkolást, fejleszti a tömegközlekedést, népszerűvé teszi a kerékpározást és a gyaloglást. Eleinte szinte mindenki őrültnek tartotta, a közvélemény-kutatások szerint a lakosság több mint 80 százaléka ellenezte a tervet. Peñalosa azonban mindössze három év alatt olyan változásokat vitt keresztül, amelyek szerte a világon csodálatot váltottak ki. A közvélemény-kutatások szerint ekkor a lakosságnak már 86 százaléka egyetértett az intézkedéseivel.
Alaposan körüljárja az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) tanulmánya, hogy milyen töltőhálózattal kell megtámogatni a villanyhajtású közúti teherszállítást a teljes villamosításhoz 2050-ig. (A Levegő Munkacsoport, amely a T&E tagszervezete, magyar nyelvű összefoglalót készített belőle.) Három szintjét azonosítja a tanulmány a töltőhálózatnak. Az alapszinten a teherszállító gépkocsik (furgonok, teherautók, vontatók, kamionok) telephelyének töltő infrastruktúrája van. Ezt egészítik ki a raktárak, gyártelepek töltői, ahol a fel- és lerakodás közben kaphatnak a járművek energiát. A harmadik szint a nyilvános hálózat a városokban, logisztikai központokban és persze az autópályák mentén, a parkolókban. A töltők telepítési sorrendjét érdemes ehhez a hierarchiához igazítani.
Batsányi János az ismert verssor írásakor a forradalomra figyelmeztetett, ma a legsürgetőbb problémára, az éghajlatváltozásra, illetve annak a lassítására és az alkalmazkodásra hívjuk fel így a figyelmet. A Covid-19 előtt megszervezett, de tovább nem halasztható párizsi nyaralás juttatta eszembe Batsányi János versét.
Járvány ide, járvány oda, a várost élhetőnek és élettel telinek láttam. Amiben szerepe lehet a változtatásoknak, melyek közül a Budapesten is megvalósíthatónak látszókat gyűjtöttem össze. Pénz szinte nem is kell hozzájuk, elhatározás annál inkább.
Szinte bárhova biztonságosan el lehet jutni kerékpárral, a biztonságról a legtöbb helyen fizikai védelem gondoskodik. Elválasztó betonkorlát, máshol a meglehetősen széles járdán vezetett kerékpársáv akár fasorral is elválasztva az egyéb járművektől. Nem tűnik véletlennek, hogy rengeteg a kerékpáros, és a turisták is nemritkán ezt a közlekedési módot választják
Az Emission factors for PM10 and PAHs from illegal burning of different types of municipial waste in households (Szerzők: A. Hoffer, B. Jancsek-Turóczi, Á. Tóth, Gy. Kiss, A. Naghiu, E.A. Levei, L. Marmurenau, A. Machon, A. Gelencsér) című, az Atmospheric Chemistry and Physics című tudományos folyóiratban 2020. július 17-én megjelent tanulmány magyar nyelvű, a kutatás vezetője által jóváhagyott összefoglalója.
Bár törvénysértő és az egészségre rendkívül káros, Magyarországon mégis sokan égetnek PET palackot, rongyokat, egyéb hulladékokat háztartási tüzelőberendezésükben és a szabadban is. A Pannon Egyetem nemzetközi konzorcium élén elvégzett friss kutatása megvizsgálta, hogy milyen mértékű károsanyag-kibocsátással jár a magyar háztartásokra jellemző hulladékfélék elégetése egy tipikus öntöttvas kályhában. Arra az eredményre jutottak, hogy a hulladékok égetése során a tűzifa égetéséhez képest sokkal több, és akár ezerszer mérgezőbb légszennyező anyag jut a levegőbe.
Megkezdődött a budapesti parkolási rend újragondolása. A 444.hu már tavaly elkezdett tényfeltáró sorozata magára valamit is adó politikus számára vállalhatatlanná tette a parkolási díjbeszedés kerületi feladatkörben tartását. A kiút is körvonalazódik: vissza kell térni a Demszky-éra utolsó éveiben kialakított koncepcióra, a központosított díjszedésre. De szerintem csak a koncepcióra, a megvalósításnak már élnie kell a korszerű technika eszközeivel.
Vendégposzt
Nyár elején új bútor került a házba – bőséges hullámpapír-csomagolásban. No meg ott van egy családi ünnepség és a tél maradékaként összegyűlt két doboznyi visszaválthatatlan üvegpalack is. A faluban és a szűkebb környéken sorra megszűntek a hulladékszigetek, s üveget külön nem szállít el a szemetes cég sem. Az meg egy környezettudatos polgártól megengedhetetlen magatartás, hogy a kommunális szemét gyűjtésére szolgáló kukába dobálja az üvegeket. A ház rendszerető asszonyának ezért az a kézenfekvő ötlete támadt – miután körbenézett és megállapította, hogy a keletkezett szelektív hulladék messze meghaladja a normál hétköznapi mennyiséget –, hogy elszállítja azt egy hulladékudvarba. Ezért megkereste a területileg illetékes hulladékszállító cég – a Vertikál Zrt. – honlapját és megnézte, hol van nyitva legközelebb hulladékudvar.
Gyakran halljuk, hogy erős a lejtés nyugat-keleti irányban. Sokaknak elsőre az életszínvonal, az országok közötti gazdaságpotenciál-különbség jut erről az eszébe. Legalább akkora azonban az eltérés olyan területeken is, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a GDP-hez. Két hasonló gazdagságú ország között is nagyok lehetnek a különbségek az egészségben eltöltött évek számában vagy abban, hogy milyen állapotban tartják az őket körülvevő környezetet, a fizikai infrastruktúrát.
