Magyarország agrárminisztere, dr. Nagy István nemrég megküldte válaszát Schmuck Erzsébetnek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága elnökének írásbeli kérdésére, amelynek címe: Mit tesz a Kormány a levegőszennyezés csökkentése érdekében? A miniszter szerint a kormány hatásos intézkedéseket tett a levegőminőség javítására, és ami szennyezés még van, az nagyrészt külföldről származik. Ezzel szemben a tények azt bizonyítják, hogy Magyarországon a légszennyezés okozta nagyszámú megbetegedést és korai halálozást döntő részben a hazai károsanyag-kibocsátások okozzák, és az elmúlt években a kormány semmilyen intézkedést nem hozott ezek érdemi csökkentésére.
A miniszter szerint „Magyarországra az országhatáron túlról 30 százalékkal több légszennyező anyag érkezik, mint amennyi távozik.” A határon átterjedő légszennyezés hatásait azonban jelentősen túlbecsülik: annak legfeljebb a háttérszennyezettség alakulásában lehet jelentősége, míg hazánkban a legnagyobb problémát a gócponti szennyezettség jelenti. A harminc százalék ugyanis egy országos átlag, amely mind vízszintesen, mind függőlegesen eloszlik az egész ország területén. A legnagyobb – sokszor az egészségügyi határértéket lényegesen meghaladó – szennyezettség a településeken belül alakul ki, és senki nem gondolhatja komolyan, hogy az országhatáron kívülről érkező szennyező anyagok éppen a településeinken gyűlnek össze, ráadásul a talaj közelében, ahol az emberek azt belélegzik. Budapest, a Sajó völgye, Pécs vagy Nyíregyháza szennyezettségének alakulásában az „importszennyezés” szerepe elhanyagolható, ezeken a helyeken a talajközeli, az emberi egészségre közvetlen hatást gyakorló szennyező anyagok túlnyomó többsége helyi vagy környéki kibocsátási forrásból ered. Az Európai Bíróság a magyar kormányt a magas szennyezettség miatt elmarasztaló, nemrégiben hozott ítéletében is rámutat, hogy a határon átterjedő hatásokra történő hivatkozás a tagállamot egyáltalán nem mentesíti a szükséges intézkedések meghozatala alól, sőt ha léteznek ilyen hatások, az még nagyobb felelősséget ró az érintett kormányra, hogy visszaszorítsa a hazai szennyezést.
A miniszter szerint „Magyarország PM10 szennyezettsége az utóbbi években – köszönhetően a mostani Kormány munkájának – erősen javuló tendenciát mutatott. Éves határérték túllépés az utóbbi tíz évben csak két esetben fordult elő. A 2020-as év kiemelkedő javulást hozott, éves határérték-túllépés nem volt, a maximális napi túllépések száma jelentősen csökkent.”
Kezdjük talán az utolsó fent idézett mondattal, hiszen nem kell a témában különösebben járatosnak lenni ahhoz, hogy lássuk, a 2020-as év kedvezőbb adatai nem a „mostani kormány munkájának” köszönhetők, hiszen nem ismeretes olyan kormányzati intézkedés, amely egyik évről a másikra komoly javulást eredményezett volna. Az okok részletes elemzése még várat magára, de feltételezzük, hogy a levegőminőség viszonylagos javulásának okát 2020-ban az időjárási körülményekben és a koronavírus-járványban kell keresni.
Az elmúlt tíz év szennyezettségi adataival kapcsolatos állítások kapcsán idézünk az Országos Meteorológiai Szolgálat legutolsó, a 2019. évben mért szennyezettségi adatokról szóló jelentéséből: „24 órás egészségügyi határérték (PM10: 50 μg/m3) átlépés kettő kivételével minden állomáson előfordult. A legtöbb túllépés Miskolc Alföldi út állomáson (70 db) történt. A megengedett 35 db-ot 6 mérőállomáson haladta meg az átlépések darabszáma.” A hosszú távú trendekről pedig a következő olvasható a jelentésben: „A szállópor szennyezettség alakulása változatos képet mutat hazánkban az elmúlt tíz évben. Emelkedő, illetve csökkenő tendencia egyaránt előfordult az évek során.”
Emellett érdemes szemügyre venni az OMSZ jelentésének alábbi két ábráját is, amelyeken a két legkritikusabb régió, Budapest és Észak-Magyarország mérőállomásainak átlagos éves PM10-szennyezettségi adatai láthatók az elmúlt tíz évben. Egyrészt nagyon jól látszik, hogy már ebben a két régióban is jóval több mint kettő az éves határérték-túllépések száma (a piros vonalak feletti adatok). Vagyis az agrárminiszter téves adatokat használt a válaszában. Ami talán ennél is fontosabb, hogy az elmúlt tíz év adataiból egyértelműen kirajzolódik egy stagnáló tendencia, vagyis szó sincs a miniszteri válaszban olvasható erős javulásról. 
Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ
Ha a napi határérték-túllépések számát vizsgáljuk, akkor az utóbbi időszakban valóban jobb valamivel a helyzet, mint tíz-tizenöt éve, amikor sok esetben évente száznál is több napon léptük át az egészségügyi határértéket, miközben ez a szám azóta általában csökkenő tendenciát mutat. Mivel azonban jelentős szennyezéscsökkentő intézkedés nem valósult meg, a javulást feltehetően az egyre enyhébb és változékonyabb téli-kora tavaszi időjárásnak köszönhetjük. Ezt támasztja alá az is, hogy az elmúlt évek legzordabb telén, 2017–2018 fordulóján hirtelen romlást tapasztalhattunk. 2018-ban a budapesti Széna téren 91 napon volt a határértéknél magasabb a szennyezettség, ami már megközelítette a korábbi csúcsokat. Ennél az adatnál a hivatalos álláspont a környéken zajló felújítási munkákat okolja, de ez nem magyarázza, hogy ebben az évben a többi budapesti mérőállomás adatai is hasonló arányban romlottak.
A miniszter szerint „Az adatok bizonyítják, hogy a levegő minősége évről évre javul, köszönhetően többek között a PM10 Csökkentés Ágazatközi Intézkedési Programjának. A program 2011-es indulása óta a közlekedési, ipari, a mezőgazdasági és a lakossági szektorban számos intézkedés valósult meg, több, mint 300 milliárd forint értékben.”
Mint fentebb rámutattunk, a levegő minőségének javulása nagyon lassú és törékeny folyamat. Ami pedig a 2011-ben kormányhatározatban elfogadott PM10 csökkentési programot illeti, az valóban helyes intézkedéseket írt elő (a kidolgozásában a Levegő Munkacsoport is részt vett). Ha a program megvalósult volna, érdemben javított volna a helyzeten. Sajnos azonban a legtöbb kitűzött intézkedés nem vagy csak a látszat szintjén valósult meg. Különös hiányérzetünk van a tényleges, érdemi hatással kecsegtető intézkedésekkel kapcsolatban, amelyekből csak néhány példát emelünk ki.
A programban 2012. december 31-i határidővel szerepel az alacsony kibocsátási övezetek (LEZ) létrehozása. Tudomásunk szerint a mai napig egyetlen ilyen sem létesült az országban.
Szintén 2012. év végi határidővel írta elő a kormány saját maga számára, hogy az önkormányzatokat segíti a fő- és mellékutak forgalomcsillapításában. Sajnos nagyon kevés helyen valósult meg ez az intézkedés, sőt az ilyen lépéseket tevő önkormányzatokat a kormányoldal „autósüldözéssel” vádolta meg.
A kertihulladék-égetés megtiltásának határideje 2012 volt. Ehhez képest 2020-ban az Országgyűlés elfogadta ugyan ezt a módosítást, de a veszélyhelyzet idejére a kormány fel is függesztette, tehát az intézkedés valójában a mai napig nem valósult meg.
Ami a kis lakossági tüzelőberendezések kibocsátását illeti, a program 2011 végére meg kívánta teremteni a jogszabályi kereteket ahhoz, hogy rövid távon 41-45 százalékkal csökkenjen a kibocsátás. A kitűzött céltól jelenleg nagyon messze vagyunk, sőt a lakossági fűtési kibocsátások aránya folyamatosan nő. Egyebek mellett az ehhez szükséges egyik legfontosabb intézkedést, a lignit lakossági értékesítésének betiltását nem fogadták el, hiába készítette el a vonatkozó jogszabály tervezetét már öt évvel ezelőtt az akkori Földművelésügyi Minisztérium.
Az agrárminiszter válaszában említett 300 milliárd forint levegővédelmi költés, ha tíz évre elosztjuk, nem tekinthető soknak se más területek forrásaihoz, se a probléma által okozott nemzetgazdasági károkhoz képest. Sajnos azonban ennek is csak a töredéke szolgált valóban levegővédelmi célokat, sőt ebből az összegből számos olyan infrastruktúraberuházás valósult meg, amely éppen ellenkező hatást váltott ki. A valóban fontos és jó kezdeményezésekre, mint például a miniszteri válaszban is szereplő, szemléletformálást szolgáló Fűts okosan! kampányra csak néhány tízmillió forint jutott, aminél legalább két nagyságrenddel többet kellett volna költeni ahhoz, hogy érdemi hatást váltson ki.
Az agrárminiszternek az eddigi intézkedésekkel kapcsolatos elégedettségét tovább árnyalja, hogy az Európai Bíróság említett elmarasztaló ítéletében a leghangsúlyosabb elem éppen az volt, hogy a magyar kormány nem tette meg a szükséges intézkedéseket a szennyezettség lehető legrövidebb idő alatti határérték alá csökkentése érdekében.
A miniszter szerint „A Kormány inkább olyan megoldásokat támogat, ami szélesíti és lehetővé teszi az emberek szabad választását a közösségi közlekedés versenyképesebbé tételével, külső körúti elemek megteremtésével, a peremhidak megépítésével és a P+R, B+R parkolók megépítése [sic!].”
A miniszteri válaszból tükröződő közlekedésszervezési szemlélet meglehetősen elavult. Elméletben és gyakorlatban is rengetegszer igazolást nyert, hogy „aki utat vet, forgalmat arat”. Alapvetően minden új közlekedési infrastrukturális elem új, korábban még nem létező forgalmat gerjeszt, ami nemhogy nem enyhít a torlódásokon, hanem tovább ront rajta, így már rövid távon mindenki számára (beleértve az autóval közlekedőket is) rosszabb helyzetet teremt, további forgalomnövekedést, időpazarlást és környezetszennyezést idézve elő. A P+R parkolók sem javítanak a helyzeten: naponta háromszázharmincezer gépjármű lép be Budapestre, a P+R parkolók száma pedig néhány ezer. A valódi megoldást a gépjárműhasználat csökkentésére összpontosító közlekedéspolitika jelentené.
A miniszter szerint „Az elfogadott programok a Kormány azon határozott szándékának is eleget tesznek, miszerint a környezetünk és egészségünk védelme érdekében szükséges intézkedések a nemzetgazdaságot és a magyar családokat se hozzák nehezebb helyzetbe.”
A fentebb hivatkozott kormányzati program megvalósítása nemcsak hogy nem hozta volna nehezebb helyzetbe a nemzetgazdaságot és a magyar családokat, hanem jelentősen javította volna a helyzetüket. Egyrészt a légszennyezés miatt évente több mint 1500 milliárd forint veszteség éri a nemzetgazdaságot, a szennyezés jelentős csökkentése viszont ennek az összegnek a töredékébe kerülne. Másrészt nem tudunk elképzelni annál nagyobb nehézséget egy családnak, mint egy, a szennyezettség miatt bekövetkező vagy súlyosbodó asztmás, szív- és érrendszeri, esetleg daganatos megbetegedés. Magyarországon évente több mint 13 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezés miatt, és ezek az emberek átlagosan mintegy tizenkét évet veszítenek az életükből. A szennyezett levegő miatt évente közel egymillió megbetegedés történik. Valószínűleg a koronavírus miatti halálozásoknak a negyede szintén a szennyezett levegőnek tudható be. Sőt a valós helyzet minden bizonnyal sokkal rosszabb, mint amit a hivatalos elemzések mutatnak, hiszen a modellszámítások a nyugati országok helyzeten alapulnak, ahol nem kerül a levegőbe olyan óriási mennyiségű, súlyosan mérgező vegyület, mint Magyarországon, ahol döbbenetes mennyiségben éget hulladékot a lakosság.
Vagyis a levegőminőség javítására fordított minden forint már rövid távon is busásan megtérülne: a kevesebb megbetegedés kevesebb kieső munkaidőt, kisebb egészségügyi költségeket eredményezne. A program tehát helyes volt, viszont alig valósult meg belőle valami, sőt a helyzet több tekintetben még romlott is 2011 óta: az illegális lakossági égetések elleni fellépésre jogosult hatóságokat a végletekig legyengítették, jelentősen nőtt az égetés során rendkívül szennyező lignit értékesítése a lakosságnak, több százezer importált elavult használt autó árasztotta el az országot.
Összegezve, az agrárminiszter túlzó és elnagyolt választ adott a szakmai kérdésekre, mégpedig úgy, hogy a jövőbeli tervekről – ha vannak egyáltalán ilyenek – gyakorlatilag semmit nem árult el. Az ágazatot érintő folyamatos átszervezések, leépítések miatt a szakmai munka nehézkesebbé vált, az elkötelezettség és lelkesedés megkopott. Ezt persze már csak azért is nagyon nehéz megítélni, mert a kormánytisztviselők hosszú éveken át kiválóan működő rendszeres párbeszéde a civil szervezetekkel mára teljesen megszűnt, a szakmai javaslatokra, véleményekre válasz sem érkezik.
Lukács András
a Levegő Munkacsoport elnöke
A cikk eredetileg az Ellensúly című folyóirat 2021/1-2. számában jelent meg.
