Vitézy Dávid már a Partizán főpolgármester-jelölti vitáján is elmondta, majd pedig több alkalommal (például a Népszava 2024. október 24-i számában megjelent interjújában): megerősítette, hogy pénzt venne el a Fővárosi Önkormányzat egyik legfontosabb feladatától, a tájékoztatástól, és azt a közúti közlekedésnek adná. Ha ez megvalósul, akkor az éppen Vitézy Dávid programjának megvalósítását fogja nagymértékben megnehezíteni, valamint még inkább ellehetetleníti az önkormányzat alapvető törvényi kötelezettségeinek teljesítését.
Vitézy Dávid szerint ugyanis meg kell szüntetni a Budapest Brand támogatását, mivel az (és feltehetően a korábban a Budapest Brandhez tartozó enbudapestem.hu oldal) csak Karácsony Gergely propagandaoldala. Ha azonban bárki elolvassa az ezen oldalakon található anyagokat, akkor tárgyilagosan megírt írásokat talál, amelyek Budapest időszerű ügyeiről adnak tájékoztatást. Egyáltalán nem találhatók rajtuk olyan jellegű mocskolódó, személyeskedő, gyűlöletkeltő, pártpolitikai, illetve áltudományos anyagok, amelyek a kormányközeli média és közösségi média nagy részét jellemzi. (Ez utóbbiakban többek között rendszeresen megjelennek szándékosan félrevezető írások Bardóczi Sándor tevékenységével kapcsolatosan, amelyet egyébként Vitézy Dávid is nagyra értékel.) Az pedig a világszerte alapvető követelmény, hogy egy város vezetőinek intézkedéseiről, a különböző témákkal kapcsolatos álláspontjáról hiteles forrásból lehessen tájékozódni. Az önkormányzatnak továbbá a jelenleginél sokkal hatásosabb környezet- és egészségvédelmi szemléletformálást kellene végezni, ugyanis – tapasztalataink szerint – a lakossági ez irányú ismeretei rendkívül szegényesek (ami egyébként az önkormányzat környezetvédelmi intézkedéseit is komolyan akadályozza).
A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs kiadásainak csökkentése különösen visszás lenne azért is, mert az elmúlt években és napjainkban is a fővárosiénál nagyságrendekkel nagyobb összegeket költ a kormányzati média Karácsony Gergely és munkatársai tevékenységének – finoman szólva – félremagyarázására. Ráadásul az utóbbi hetekben pedig már Vitézy kezdeményezéseit is támadja a kormányzati média, ami nem meglepő, hiszen Karácsony és Vitézy városüzemeltetéssel és -fejlesztéssel kapcsolatos alapvető nézetei, programjai csaknem 100 százalékban egyeznek.
Az elmúlt években számos olyan, a Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen (például közösségi gyűléseken) vettem részt, amelyen civilek, illetve civil szervezetek képviselői vitatták meg, hogy miként lehet élhetőbbé tenni Budapestet. A civilek minden alkalommal az egyik legfontosabbnak (sőt volt, amikor a legfontosabbnak) a szemléletformálást tartották. A téma kiemelt helyen szerepelt a civilek követelései között, amelyeket eljuttattak a jelöltekhez a 2019. és 2024. évi önkormányzati választási kampány idején. Nyilván azért, mert ők is felismerték, amit a Világgazdasági Fórum „Global Risk Report 2024” című jelentésében megállapított: a világon a legnagyobb kockázat a hibás tájékoztatás és a szándékos félretájékoztatás (misinformation and disinformation).
A Budapest Brandtól történő pénzelvonás ellentétes a Vitézy Dávid programjában leírtakkal is, amely az állampolgári részvétel javítását tűzi ki, és helyesen állapítja meg: „A részvételiség alapja a tájékoztatás, a hozzáférés biztosítása az információkhoz.” Továbbá az önkormányzat még kevésbé tudná teljesíteni az információs törvény azon rendelkezését, hogy „köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.” Márpedig ez a kötelezettség nem tudható le azzal, hogy az önkormányzat csupán a honlapján ad tájékoztatást, hiszen annak el kell jutnia az összes budapesti lakoshoz, és nagyon kevesen böngészik nap mint nap az önkormányzati honlapokat.
Természetesen lehet és kell javítani a Fővárosi Önkormányzat kommunikációján – Vitézy és csapata közreműködésével is. A pénzelvonás viszont nyilvánvalóan nem javítana, hanem rontana rajta. Annál is inkább így van, mivel az erre fordított eddigi összeg nevetségesen alacsony (a Budapest Brandé az önkormányzat költségvetésének mindössze 3 ezrelékét teszi ki). Tehát nemhogy csökkenteni kell a rá fordított összeget, hanem legalább a háromszorosára kellene növelni. (Bár érdemes megvizsgálni, hogy milyen szervezeti formában célszerű végezni az önkormányzati kommunikációt, azonban az ilyen célra fordított források bővítése mindenképpen elengedhetetlen.)
A Budapest Brand azonban nemcsak a lakosság tájékoztatását segíti elő. Amint a honlapjukon olvasható, „egyszerre alakítja a főváros márka és turizmus stratégiáját, illetve felel az értékes kulturális tartalom előállításáért és a fesztiválok, vásárok szervezéséért.” Mások mellett a komoly nemzetközi hírnévnek örvendő Budapesti Tavaszi Fesztivált is szervezik. Az ezekre a rendezvényekre fordított összegek csökkentése szintén ellentétes lenne Vitézy programjával, amely szerint „az a feladatunk, hogy megtartsuk és megvédjük e kultúra szabadságát és sokféleségét”. Továbbá igencsak megnehezítené az önkormányzati törvény azon rendelkezésének végrehajtását, amely kötelezően előírja az önkormányzatoknak a kulturális szolgáltatások biztosítását.
Az pedig még inkább visszatetsző, hogy a tájékoztatástól és a kultúrától elvett összeget Vitézy egy rendkívül környezetszennyező tevékenység támogatására kívánja fordítani. Az útfelújításokat ugyanis az utak használóinak kell megfizetniük (egyebek mellett a magasabb parkolási díjakkal). A témával foglalkozó szakértők ugyanis jól tudják, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – a közúti gépjárművek használói döbbenetesen nagy támogatásban részesülnek: a kormány hivatalos adatai szerint a GDP 6 százalékának megfelelő, vagyis évente mintegy 5000 milliárd forint állami támogatást kapnak.
Remélhetőleg ez az írás is hozzájárul Karácsony Gergely és Vitézy Dávid programjának sikeres megvalósításához.
Lukács András
a Levegő Munkacsoport elnöke
A cikk a Népszavában megjelent írás az eredeti címmel és hiperhivatkozásokkal kiegészítve.
A szerző fotója