A fenntarthatósági tudomány – mármint a környezeti, nem a gazdasági – legalább ötven éve figyelmeztet arra, hogy az emberiség „fejlődése” nem fenntartható. Sokkal többen vagyunk, mint ahány embert a Föld a jelenlegi termelési és fogyasztási szokásaink mellett képes eltartani. George Monbiot megfogalmazása szerint egy hamis komfortot ígérő, hazug buborékban élünk, és azt képzeljük, hogy mérhetetlen gazdagsággal a hátunk mögött egyáltalán nem függünk a földi bioszférától. A természetet pedig egyszerű erőforrásnak tekintjük, melyet igényeink szerint aknázhatunk ki.
A koronavírus-járvány kipukkasztotta ezt a buborékot, és most itt állunk meztelenül és értetlenül.
Vajon ez már az a nagy megrázkódtatás, amiről a fenntarthatósági tudomány mindig is beszélt? Az a kataklizma, amely helyreállítja az ember és élettere közötti egyensúlyt? Bizonyára nem. A járványt, pontosabban ezt a járványt legkésőbb az oltóanyag kifejlesztésével vissza fogjuk szorítani. Megnyílik a lehetőség az emberi civilizáció további fejlődése előtt. Szó nincs azonban arról, hogy minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Ez egyrészt nem lesz lehetséges: a pandémia súlyos sérüléseket okoz a gazdaságban és a társadalmi struktúrákban, lehetetlenné téve a változtatás nélküli folytatást. Másrészt nem is lenne ésszerű: a járvány ritkán adódó lehetőséget ad arra, hogy az emberiség egy számára kedvezőbb fejlődési pályára álljon.
A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e tanulni a járvány következményeiből. Bár még messze nem vagyunk túl a veszélyen, már most látni rossz és jó jeleket, ami azt mutatja, hogy a kérdés egyáltalán nincs eldöntve.
Történelmi tapasztalat, hogy az emberiség nem tud egységesen fellépni saját érdekében. Számtalan társadalmi csoport harcol részérdekeiért, nem kímélve a többi embert és az emberiség közös érdekeit. Veszélyhelyzetben ezek a harcok felerősödnek. Itt első helyen a klímavédelem ügyét kell említeni. Sokan hangoztatják, hogy most, amikor emberéletek vannak veszélyben, be kell szüntetni a klímavédelmi erőfeszítéseket és minden energiát a járvány elleni harcra kell fordítani. Babiš cseh miniszterelnök leállítaná az EU zöld programjait, a lengyel kormány pedig az emisszió-kereskedelmi rendszert.
Márpedig téves és ártalmas hozzáállás a klímaváltozás gondjának elhanyagolása a vírus miatt. Téves, mert nem veszi figyelembe a szoros összefüggést a SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-2 járvány kitörése és a klímaváltozás, pontosabban az ember klímaváltozást is okozó nem-fenntartható viselkedése között. Leromboltuk az ember és a természet közötti finom egyensúlyokat, állat- és növényfajok százezreinek az életterét tettük tönkre. A helyváltoztatásra képes fajok közelebb kerültek az emberhez (városiasodás) vagy azokhoz a vadon élő állatokhoz, amelyek képesek hordozni a zoonotikus (állatról emberre terjedő) kórokozókat. A SARS-CoV-2 és a hozzá hasonló halálos vírusok ebbe a kategóriába tartoznak (e kórokozók terjedési útjáról részletesen lehet olvasni az Egészségügyi Világszervezet, a WHO honlapján). Ráadásul miközben fokoztuk a vírus-kitettségünket, a levegő elszennyezésével csökkentettük ellenálló képességünket. A levegőszennyezést döntő mértékben ugyanúgy a fosszilis tüzelőanyagok égetése okozza, mint a klímaváltozást. Dr. Aaron Bernstein joggal mutat rá, hogy a bioszférához fűződő viszonyunk ilyen mérvű megváltoztatása után ne csodálkozzunk azon, hogy veszélybe kerül az egészségünk.
A jelenlegi kritikus helyzetben – még nem látjuk, hogyan ér véget a járvány – nyilvánvalóan az emberek életének és megélhetésének lehetőség szerinti megóvása a legfontosabb. A terebélyesedő gazdasági válság enyhítésére a kormányok pénzügyi segélycsomagokat dolgoznak ki. Az újrakezdés során a társadalom fejlődését fenntartható irányba indítására is elegendően nagy pénzekről születik döntés. Számos politikus, gazdasági szakember, civil szervezet sürgeti, hogy a válságból történő kilábaláshoz előirányzott pénzeket szigorúan az éghajlatvédelem, a környezetvédelem szempontjainak megfelelően használják fel. De vajon így lesz-e? Lehangoló hírek jelennek meg arról, hogyan szorul ki a klímavédelem egyes országokban a támogatandó célok közül, hogyan ugranak rá a fosszilis iparok a megszimatolt a „készpénzre”. Begyakorlott lobbierőikkel kívánják összeszedni a „túlélésükhöz” – vagy inkább további extraprofitjukhoz – szükséges közpénzt. Az USÁ-ban egyéb segítséget is kapnak ezek a vállalatok. Többször is utána kellett nézzek a hírnek, de igaz: Trump elnök mentesítette őket a környezetvédelmi törvények betartásának kötelezettsége alól. Hasonló „könnyítésekért” lobbizik számos európai nagyvállalat is. A közpénz-segélyekért tülekedő fosszilis alapú vállalkozások között ott vannak az autógyárak, az olajipar, valamint a szénerőművek, a légi közlekedés, a tengerhajózás és a multinacionális agrárvállalkozások is. Sajnálatosan sok kormány a pénzek jelentős részével nem a bajba került embereket segíti, hanem a nem-fenntartható fejlődés, a globalizált fogyasztói társadalom kulcsfiguráit, a jelenlegi helyzetet előidéző gazdasági szereplőket. Mintha elfelejtettük volna, mi történt a 2008-as pénzügyi válságban. Hatalmas mennyiségű közpénzt költöttek annak a bankszektornak a kisegítésére, mely a válság okozója volt.
Tetszik, nem tetszik, az emberiség válaszút előtt áll. Kereshetünk egy másik, ugyanolyan hamis buborékot és megpróbálhatjuk meggyőzni magunkat, hogy folytatni lehet a múltat. Elhitethetjük magunkkal, hogy a klímaváltozás és a hozzá hasonló problémák a távoli jövő gondja, ami pedig azonnali cselekvést igényel – ilyen a vírusjárvány kitörése is – azt kezelni tudjuk. De odafigyelhetünk a tudományra is, és megérthetjük az üzenetét: a világban minden összefügg mindennel, nem lehet egyes problémákat kihúzogatva a kosárból külön megoldani. Csak úgy tudunk fejlődni, sőt egyáltalán megmaradni, ha az összes lényegi problémát kezeljük. Az idő pedig nagyon sürget, hiszen egyre több jel mutat arra, hogy az összeomlás veszélye már nem a távoli jövő.
Lontay Zoltán
a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének tagja
