Öt év múlva új teherautó csak akkor kaphasson típusengedélyt az Unióban, ha jól ki lehet látni a vezetőfülkéjéből. Emellett tette le a voksot az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága (IMCO) februári ülésén. A szabályozásért már évek óta küzdenek a civil szervezetek.
Számos, a közúti közlekedés biztonságának fokozását szolgáló intézkedést tartalmaz a most tárgyalt javaslat a gépjárműveknek és pótkocsijaiknak, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkotóelemeinek és önálló műszaki egységeinek az általános biztonság, továbbá az utasok és a veszélyeztetett úthasználók védelme tekintetében történő típusjóváhagyásáról szóló rendeletről. Ezek egyike ez, ami a tehergépkocsi közelében tartózkodó gyalogos, biciklis életét hivatott védeni.
Szomorú történet ez. Az Euractiv.com pár nappal ezelőtti írásának kommentárírója 2009-ben találkozott egy Toshiba szoftverrel, amivel négy kamera képéből lehetett (volna) panorámaképet vetíteni a sofőr elé a vezetőfülke holtteréről. Nem tudok róla, hogy azóta létezik-e hasonló rendszer az európai nehéz tehergépkocsikban. Hét évvel később, 2016-ban ismertettük az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség tanulmányát a tehergépkocsik holtteréről és arról, mit lehet ellene tenni. Akkor már őröltek az Unió malmai, az Európai Bizottság szakbizottságában már formálódtak az új biztonsági előírások, amelyekből mostanra vált javaslat, amiről megkezdődhetett a parlamenti – és párhuzamosan az európai tanácsi – tárgyalás.
Szűkek a vezetőfülkék, a sofőrök többnyire a motor tetején, a kakasülőn ülnek ahelyett, hogy – ahogy már sok autóbuszban így is van – az úttest szintjénél alig följebbről tudnák áttekinteni a panorámaablakon át, mi történik körülöttük. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha a vezetőfülke – és ezzel az egész tehergépkocsi, vontató, szerelvény – majd egy méterrel hosszabb lehet, mint a mai előírás. Ennek a nyolcvan centinek a kihasználása, a vezetőfülke áttervezése lehet olyan nagy teher a teherautógyártóknak, ami miatt még hét évet várhatunk az első ilyen típusok megjelenésére, és 2027-ig arra, hogy eltűnjenek a piacról a nagy holtterű új tehergépkocsik. Hihető okfejtés, de van egy apró bökkenő. Mégpedig az, hogy a biciklisekkel, gyalogosokkal legtöbbet találkozó városi áruterítő teherautók között van, aminek nincs holttere! 2016-ban már biztosan gyártottak ilyet. Az előírások tehát lehetnének szelektívek. Azoknál a tehergépkocsi-fajtáknál, amelyeknél a mai méretelőírások mellett is megoldható a teljes kilátás, évekkel ezelőtt vissza lehetett volna vonni a típusengedélyt azoktól a gyártmányoktól, amelyeknek van holtterük!
Erre a következtetésre juthat az ember, ha elolvassa Cynthia Barlow történetét. Cynthia Barlow, akinek a lányát gázolta halálra egy elé kanyarodó tehergépkocsi, az Egyesült Királyságban a közúti balesetek sérültjeit támogató nemzeti szervezet, a RoadPeace elnöke. Lánya halála után a balesetet okozó gépkocsivezetőt dolgoztató fuvarozó cég részvényese lett, és elérte, hogy jobban odafigyeljenek, illetve pár év alatt lecseréljék a gépkocsikat alacsony vezetőfülkés, kis holtterű típusra.
Nem találtam arra statisztikát, a teherautós gázolások hány százalékát okozza, hogy a sofőr egyszerűen nem látja a mellette biciklizőket vagy – kanyarodáskor – a gyalogosokat, de ha csak a hírekre hagyatkozom, abból látszik, hogy vannak ilyenek. Amelyek közül ha csak egyet meg lehetett volna előzni, akkor már megérte volna már évekkel ezelőtt betiltani a rossz kilátású tehergépkocsik értékesítését. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy valami baj van a prioritásokkal, ha ilyeneket 2026-ban még eladhatnak, és még 2036-ban is fognak embereket értelmetlenül halálra gázolni.
vamá