Tengernyi irodalma van annak, hogy egy város élhetőségéhez nélkülözhetetlenek a fák. Az új fasorok telepítéséhez készülő tervek azonban gyakran az íróasztalban porosodnak. Budapesten rengeteg köz- és magánterület van, ahová fákat, fasorokat lehetne és kellene ültetni. A városi mikroklíma és arculat javítása mellett a városvezetés, a döntéshozók iránti bizalmat is erősítené egy több éves, jelentős faültetési program.
A XI. kerületi Bartók Béla út felújításánál nem sikerült megakadályozni például, hogy egy iskola homlokzata elől kiirtsák az árnyékot adó nagy fákat, ami a tanév idején is jelentkező hőhullámok miatt hasonló következményekkel jár, mintha a tanórák előtt egy-egy üveg sört vagy altatót osztanának a tanulóknak. A Városliget fasort úgy „újította fel” a Fővárosi Önkormányzat, hogy a fák pótlását be se vette a projekt költségvetésébe. (A Levegő Munkacsoport a Szerencsejáték Zrt. segítségével pótolta a fákat.) A Baross Gábor tér felújítása során a Bethlen Gábor utca torkolatánál az új facsemetéket nem kötötték ki megfelelően, ezért bármikor kidőlhetnek, mint az a Hernád utcában történt egy vihar során egy évvel korábban.
Mindennapos történet, hogy egy fáról kiderül „hirtelen”, hogy életveszélyes, ha útban van az építtetőknek. Máskülönben akár egy évtizeden át csúfoskodhatnak kiszáradva kertekben és közterületeken, vihar idején nem ritkán súlyos károkat okozva.
Érthető módon nagy sajtóvisszhangot kap, ha elszánt zöldek odaláncolják magukat egy-egy fához, mint történt például a Jókai téren (sikerrel) vagy a Széchenyi téren (félsikerrel). Kilencszer(!) rendeztek demonstrációt a helyi lakosok és zöld szervezetek az egyébként védett fasorként nyilvántartott Nagymező utcai platánok megvédésére (sikerrel).
Probléma az is, hogy gyakran nem ellenőrzik, nem kérik számon a minőséget az elvégzett munkáknál. Ha pótolnak is néhány fát az elaggott fasorokban, ottmarad egy-egy kiszáradt fa, üres fahely. Kíváncsiak lennénk, ki veszi át az ilyen munkát. Az sem ritka, hogy ismételten rosszul megválasztott, városi levegőt nem tűrő fafajt ültetnek. De még ott is, ahol a természeti körülmények ideálisak, a faültetést sajnos 6-8 éven át figyelemmel kellene kísérni, mert mindig elszáradhat, megsérülhet egy-egy fa. Elszomorító, ha még emléktáblát is elhelyeznek, de a fák állapotának követését elmulasztják.
A fenti hiányosságok miatt nincs mit csodálkozni azon, hogy a lakosság akkor is bizalmatlan már, ha történetesen nem kivágnak fákat, hanem karbantartás keretében nyesik az ágakat.
Hiteltelenné váltak a fejlesztések során kiadott fakivágási engedélyek is, amelyekben az áll, hogy mi módon pótolják majd a kivágott fákat. Mindmáig elmélet maradt néhai Dr. Radó Dezső javaslata, hogy a pótlás olyan mértékű legyen, hogy ellensúlyozni tudja a kifejlett lombkoronájú fák kivágásával az adott terület mikroklímájában okozott kárt.
Azok az önkormányzati vezetők, akik annyira el vannak foglalva a köz szolgálatával, hogy nem jut idejük olvasásra, saját érzékszerveikkel is tapasztalhatnák a fák jótékony hűsítő, légtisztító hatását, esztétikai értékét. Mi lenne, ha végre elgondolkodnának azon, hogy választókerületükben a fák számának folyamatos növelése, megfelelő ápolása nemcsak viszi a pénzt, de remek PR-eseményeket is lehet köréjük szervezni?
B.E.
