
Egyike a rendszerváltás még meglevő, de ki sosem teljesedett vívmányainak a közmeghallgatás. Budapesten eredeti formájában a főpolgármestert és csapatát egyaránt megizzasztó műfaj ez, hiszen minden kérdésre nem lehet előre fölkészülni. Ma már nem is lehet csak úgy kérdezni. A lakos leadja írásban – még csak nem is villámlevélben, hanem kinyomtatva – a kérdéseit, aztán az apparátus ír egy választ, a főpolgármester pedig fölolvassa. Legalábbis így történne napjainkban a közmeghallgatás, de szerencsére Tarlós Istvánt más fából faragták. A sima fölolvasás nem az ő műfaja, a párbeszéd annál inkább. Aminek vannak veszélyei: ha nem vigyáz az ember, könnyen felfedi magát. Idén december másodikán este ez is előfordult.









