Egy új és minden korábbinál átfogóbb kutatás keretén belül most először került összehasonlításra 1500 éghajlatpolitikai intézkedés szerte a világon, hogy kiderüljön, mely lépések hatékonyak, és melyek nem működnek az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A tanulmány eredménye nem ad sok okot az ünneplésre. A kutatóknak csupán 63 esetet sikerült azonosítani, amely jelentős kibocsátáscsökkenést eredményezett. Ezeknek a példáknak a legfontosabb közös jellemzője az adó- és árösztönzők jól megtervezett politikai mixekbe való beépítése. Az országok jelentős előrelépést tehetnének a Párizsi Megállapodás céljainak elérése érdekébe, amennyiben ezekre az intézkedésekre tennék a hangsúlyt a jövőben.
2015-ben a világ vezetői hatalmas tapssal ünnepelték a Párizsi Megállapodás elfogadását, amely arra sarkallta az aláíróit, hogy jelentősen csökkentsék az országaik szén-dioxid kibocsátását és 2 Celsius fok alatt tartsák az átlagos hőmérséklet növekedését a Földön.
Közel egy évtizeddel később az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) kibocsátási szakadékról szóló 2023. évi jelentése (Emissions Gap Report) szerint azonban még mindig hatalmas szakadék van az országok 2030-ra szóló kibocsátáscsökkentési vállalásai és a Párizsi Megállapodásokban lefektetett céljai között. A tavalyi első globális értékelés is megerősítette, hogy az országok jelenlegi vállalásainak maradéktalan betartása is 2,9°C átlagos hőmérséklet-emelkedést eredményezne az évtized végére, ami visszafordíthatatlan és beláthatatlan következményekkel járna.
Ahhoz, hogy valóban elérjük a Párizsban kitűzött célokat, a jelenlegi globális üvegházhatású gázkibocsátásunkat 2030-ig felére, 2050-ig pedig nettó nullára kell csökkentenünk. Ehhez nyújthat útmutatást a nyár végén, a Science magazinban megjelent kutatás.
A Potsdami és a Mercator Kutatóintézet, valamint az Oxford Egyetem együttműködéséből született kutatás az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) új és részletes adatbázisában dokumentált, 1500 végrehajtott szakpolitikai intézkedés hatékonyságát elemezte. A több mint két évtizeden (1988-2022) átívelő időszakból négy szektort vizsgáltak 41 országban: építőipari, villamosenergia-, ipari és közlekedési szektor. Az elemzés a klímapolitikai eszközök teljes spektrumát lefedte, beleértve az energiával kapcsolatos építési szabályzatokat, a klímabarát termékek vásárlási támogatásait és a karbonadókat. A vizsgált országok közül 27 fejlett, míg 14 fejlődő vagy átalakuló gazdasággal rendelkezik.
Az eredmények kijózanítóak, hiszen a vizsgált szakpolitikai intézkedések nagy részének nem sikerült elérnie a szükséges, illetve kívánt károsanyag kibocsátáscsökkentési mértéket. A vizsgált 1500 intézkedésből csupán 63 szakpolitikai lépésnek volt jelentős hatása, amelyek legalább 0,6 és 1,8 gigatonna közötti szén-dioxid kibocsátás-csökkenést eredményeztek.
Tanulságok
Több szakpolitikai intézkedés egyes ágazatokban nem feltétlenül vezet jelentősebb kibocsátáscsökkenéshez. A leghatékonyabb eredmény a lépések egy mix részeként érhető el, azaz az egyes éghajlatpolitikai eszközök jobban érvényesülnek egy átgondolt intézkedéscsomag részeként, mint önállóan. Például a támogatások vagy a szabályozások önmagukban nem elegendőek, csakis áralapú eszközökkel (karbon- és energiaadókkal) kombinálva érhető el jelentős kibocsátáscsökkenés.
A megfelelő intézkedési csomag eltér szektorról szektorra. A cikk végén diagramok mutatják, hogy az egyes ágazatokban más és más lépések a leghatékonyabbak, így nem lehet általános szabályzást alkalmazni mindenhol.
A fejlett és az átmeneti gazdaságokkal rendelkező országok klímapolitikai igényei eltérőek, ezáltal más módszerek működnek: a fejlett országokban a pénzügyi mechanizmusok, mint a szén-dioxid-árazás kiemelkedik, míg a fejlődő országokban a szabályozás a legerősebb politika.
A kibocsátási szakadék bezárható. A hatékony éghajlatpolitika 63 esetére összpontosítás a kibocsátási rést 26-41%-kal csökkentené, ami jelentősen hozzájárulna a párizsi célkitűzések eléréséhez.
Példák
Az Egyesült Királyság – sok más országgal együtt – célul tűzte ki, hogy 2050-re eléri a nettó zéró kibocsátást, azonban a legújabb elemzések szerint csupán a szükséges kibocsátáscsökkentési cél egyharmadát fedik le hiteles tervek. A kutatás szerint az országnak csupán a villamosenergia-szektorban sikerült kettő – úgynevezett - CO2-kibocsátási törést (a kibocsátásban erőteljes visszaesési pontot) elérni 2015-ben és 2016-ban, míg más szektorokban nem figyelhető meg nagyobb csökkenés. Egy 2013-ban bevezetett szabály szerint minimális árat írtak elő az Egyesült Királyság villamosenergia-termelői számára az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében, amelyet követően jelentős csökkenés következett be. A jelenlegi irodalom szerint ez legfőképpen a minimálár meghatározása miatt történt, azonban a kutatásból kiderült, hogy ez csupán egy része volt egy széles szakpolitikai intézkedéscsomagnak, amely egyéb intézkedéseket (megújuló energiákra vonatkozó szabványok bevezetése, a megújulók kiterjesztésére vonatkozó tervek, szigorúbb légszennyezési előírások, szénerőművek fokozatos kivezetésének bejelentése) és piaci alapú ösztönzőket tartalmazott (megújuló energiák átvételiár-rendszere). Feltételezhetően a kibocsátás körülbelül 43,6%-kal magasabb lett volna, ha a 2010-es évek elején nem történtek volna meg ezek a beavatkozások.
A közlekedési szektorban az Egyesült Államoknak és Németországnak sikerült figyelemre méltó visszaeséseket elérni. Az USÁ-ban ez az alacsony kibocsátású járművekre vonatkozó adókedvezmények és támogatások, valamint a szén-dioxid-hatékonysági szabványok keverékéből adódott. Németországban pedig az ökoadóreform és a teherautók útdíjának bevezetése tette ezt lehetővé. A Magyarországot vizsgálva, a kutatás szintén csupán ebben az ágazatban azonosított számottevőbb visszaesést. A 2010-ben és 2011-ben a vasútra fordított állami támogatások, illetve a 2011-ben megemelt üzemanyagadó 17,63%-os csökkenést eredményezett a szektorban a 2008-2014 közötti időszakban.
Forrás: https://climate-policy-explorer.shinyapps.io/climate-policies-dashboard/explorer/A fekete vonal a megfigyelt kibocsátás mértékét, míg a kék vonal a modell alkalmasságát jelöli, amely szorosan követi a valós kibocsátásokat. Az azonosított CO2-kibocsátási törést a vertikális piros vonal mutatja, illetve az alternatív kibocsátást is piros szín jelöli. Minden újonnan bevezetett vagy szigorított szakpolitikai intézkedést színes négyzet jelöl az x-tengelyen.
A tanulmány olyan konkrét esetekre is rámutat, amikor az innovatív politikák ígéretesnek bizonyultak. Például a valós idejű piaci adatokon alapuló dinamikus szén-dioxid-árazási modellek alkalmazása hatékonyabb és alkalmazkodóbb választ adhat a változó gazdasági és környezeti feltételekre.
Egy másik példa a blokklánc technológia alkalmazása az átláthatóság és az elszámoltathatóság biztosítása érdekében a szén-dioxid-kiegyenlítési programokban.
Ezen innovációk befogadásával az országok nemcsak a kibocsátási célok elérésére való képességüket javíthatják, hanem új zöld technológiák és iparágak révén gazdasági növekedést és fejlődést is.
Út a párizsi célok felé
A korábban említett kibocsátási szakadék bezárása érdekében a kutatók elérhetővé tették az adatokat a politikai döntéshozók számára, és összeállították az adatok országonkénti és ágazatonkénti megjelenítését is. A Climate Policy Explorer interaktív adatbázis mindenki számára elérhető, amelyben alapján feltüntették a vizsgált intézkedések hatékonyságát az egyes ágazatokban, illetve a leghatékonyabb lépéseket az egyes iparágakban. A megoldás a kezünkben van, és remélhető, hogy ezek az eredmények motivációként szolgálnak az államok és döntéshozók számára, hogy egy fenntartható jövőt építsünk.
Itt láthatók grafikonok arról, hogy mennyire hatékonyak a különböző klímapolitikai intézkedések egyes ágazatokban.
Nyitrai Emese
a Levegő Munkacsoport önkéntese
