Korábbi írásunkban javasoltuk a különösen szennyező robogók* fokozatos kitiltását Budapestről. Már régóta komoly gondot jelent viszont, hogy nemcsak környezetvédelmi, hanem számos egyéb okokból is aggályos a robogók használatának jelenlegi gyakorlata: a robogósok rengeteg szabálytalanságot követnek el, viszont nehéz az ellenőrzésük. A robogókkal kapcsolatos környezetvédelmi és egyéb problémák jelentős részét azonban meg lehetne oldani, ha ezeket a járműveket rendszámmal látnák el, ahogy a legtöbb európai országban teszik. Ezt oly módon is meg lehetne tenni, hogy az nem járna tömeges tiltakozásokkal.
A kormány „Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram 2023-2025” című dokumentuma megállapítja: „A hatósági jelzés hiányában a szabályszegő segédmotorosok felderítése, eljárás alá vonása és szankcionálása évtizedek óta megoldatlan. Az ittas vezetés elterjedtsége, az azonosíthatóság hiányossága és más tényezők miatt a segédmotoros kerékpározás jelenleg olyan baleseti kockázattal jár, melynek csökkentése érdekében sürgős beavatkozásra van szükség.” Ezt a beavatkozást azonban eddig egyetlen kormány sem merte meglépni.
A robogók rendszámának bevezetése ugyanis azzal járna, hogy több százezer robogó jutna a roncstelepre, mivel a vonatkozó uniós szabályok szerint 2021. január elseje óta csak Euro 5-ös normának megfelelő vagy annál jobb besorolású robogót szabad újonnan forgalomba állítani; a hazai robogók azonban általában nem felelnek meg ennek a követelménynek. Olyan magyar kormány azonban nem létezik, amely merné kivívni a – becslések szerint – mintegy félmillió robogótulajdonos túlnyomó többségének (és családtagjainak) a haragját. Ezért a rendszámozás csak fokozatosan történhet, az alábbiakban erre teszünk javaslatot.
Ki kell tűzni a rendszámok bevezetésének határidejét, hogy minden érintettnek legyen ideje felkészülni a váltásra. Legyen ez mondjuk 2033, ami azt jelentené, hogy a legrégebbi olyan robogó, amely nem felel meg az Euro 5-ös előírásnak, már 12 éves lenne, vagyis bőven amortizálódott. A fokozatosság pedig például az alább leírt módon történhetne.
Első lépésként 2024. január 1-jétől csak rendszámmal rendelkező robogós futárszolgáltatás lenne engedélyezhető Budapesten, 2025. január 1-jétől a 100.000-es népességűnél nagyobb városokban, 2026. január 1-jétől pedig az összes városban. Azért szükséges mindenekelőtt a futárszolgálatoknál bevezetni a rendszámot, mert miközben a munkahelyre, illetve onnan haza a robogóval történő közlekedés általában napi 20-30 kilométert tesz ki, egy ételszállító futár napi 200 kilométert is megtesz. Továbbá a vállalkozások könnyebben be tudják építeni robogócsere költségeit az áraikba, mint egy magánszemély. (Bár a robogók általában a futár tulajdonában vannak, azonban az érintett cégek nem fognak robogós futárt kapni, ha nem fedezik a költségeit.)
Az egyéb robogókra vonatkozóan Budapesten csak rendszámmal ellátottak közlekedhetnének 2025. január 1-jétől a Kiskörút és a Duna által határolt területen, 2026. január 1-jétől ez kiterjedne a Nagykörút és a Budai körút közötti területre, 2027. január 1-jétől pedig a Hungária körút által határolt területre is, majd 2028. január 1-től a főváros teljes területére. Ennél nagyobb fokozatossággal lehetne kiszorítani az elavult robogókat a vidéki városokból, majd a vidéki kistelepülésekről.
A kormány pedig részben az eddigi gyakorlatot folytatva, sőt lehetőség szerint kibővítve folytathatná az elektromos robogók beszerzésének támogatását, de ezeknél követelmény legyen, hogy forgalomba helyezésükkor rendszámmal lássák el.
Lukács András
a Levegő Munkacsoport elnöke
*Megjegyzés: A köznyelv általában robogónak nevez minden segédmotoros kerékpárt, bár a hivatalos meghatározás ettől különbözik. Írásunkban az egyszerűség kedvéért a köznyelvi változatot használjuk.
A szerző fotója.