A koronavírus járvány sok rossz hatása között az egyik kivétel talán az volt, hogy járvány és a karantén sokakat ráébresztett arra, hogy az elmúlt évtizedekben kiépült világgazdasági rendszer, az áruk korlátlan globális kereskedelme, a felesleges fogyasztás és a távoli utazások megállíthatatlan növekedése nem fenntartható. Jó volt hallani, hogy a zöld szervezetek és a témával foglalkozó kutatók eddig elnyomott hangja hallhatóvá válik, a közvélemény és néhány döntéshozó is felismeri, hogy a környezetünk rombolásával és a természeti erőforrások pazarlásával járó folyamatok sorozatos, egyre gyakoribb és egyre mélyebb válságokhoz fognak vezetni.
A karanténban töltött hónapok alatt világossá vált az is, hogy az emberek többsége kevesebb utazással, kevesebb felesleges vásárlással, összességében jóval kisebb kibocsátással is meg tudja szervezni az életét. Zuhanásnak indultak a gépkocsi és üzemanyag-eladások, a légi közlekedés és a turizmus pedig gyakorlatilag láthatatlanná vált. Felcsillant a remény, hogy a járvány által okozott válságból való kilábalás során a szükséges gazdaságszerkezeti változásokat kevesebb áldozattal és sokkal nagyobb hittel meg lehet valósítani.
A témájában vagy időzítésében a veszélyhelyzethez kapcsolódó egyes kormányzati intézkedések is táplálták a reményt. Beterjesztették az avarégetés országos tilalmát lehetővé tevő törvénytervezetet, az uniós szabályoknál is hatékonyabb és szigorúbb törvényjavaslatot nyújtottak be az egyszer használható műanyagtermékek betiltása érdekében, és például az Országos Levegőterhelés-csökkentési Programban célként jelent meg a helyi termelés és a helyi termékek fogyasztásának ösztönzése. Viszont az eddig is hihetetlen összegű nyílt és rejtett állami támogatásokat elnyelő gazdasági óriások újra tartották a markukat.
A magyar kormány a járvány okozta károk enyhítésére mintegy 1345 milliárd forintot csoportosított át a Gazdaságvédelmi Alapba. Ez a hihetetlen mennyiségű pénz nyilvánvalóan hiányozni fog valahonnan, elmaradnak majd például óvodafelújítások, vagy a hatóságok megerősítésére nem jut elég forrás. Előnyös lehet viszont, ha a begyűjtött pénzt és az egyéb gazdasági eszközöket (például adókedvezményeket) jól, a gazdasági szerkezet fenntarthatóvá tételére, a zöld gazdaságon alapuló versenyképességének javítására használjuk föl. Az eddigi hírek szerint azonban ehelyett a kormány a pénzt a korábbi rend bebetonozására, fenntarthatatlan tevékenységek fenntartására költi. Csak néhány példa. A légi közlekedési ágazat nagyon komoly adókedvezményeket kap, miközben a helyi és helyközi közösségi közlekedés hatalmasra duzzadó veszteségeinek enyhítéséről szó sincs. Az alapból kezdik el finanszírozni a mintegy 1000 milliárd forintba kerülő a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, amely beruházás szakmailag indokolhatatlan, de a titkosítása miatt a valódi indítékai nem megismerhetőek. Az egyetlen ismert indok, hogy a távol-keleti áruk még gyorsabban és akadálymentesebben tudjanak eljutni a fogyasztókhoz, vagyis egyszerűbb megfogalmazásban az történik, hogy a gazdasági szerkezet átalakítása, a helyi termékek előnyben részesítése helyett leterítjük a bársonyszőnyeget a sokszor felesleges külföldi áruk hatalmas környezetterheléssel járó dömpingje előtt. Növeljük kereskedelmi függőségünket attól a térségtől, mely az utóbbi évtizedekben több világjárványnak is a kiindulópontja volt, s így a mostaninál súlyosabb járvány esetén kockáztatjuk az utánpótlás elapadását. Ezenkívül a saját versenyelőnyünk javítása helyett, a saját pénzünkből az egyik konkurensünket hozzuk jobb helyzetbe.
Szállodaépítésre is jut a Gazdaságvédelmi Alapból 150 milliárd forint egy olyan korban, amikor kezd mindenki számára világossá válni, hogy a természeti környezetet és a kulturális örökséget tönkretevő tömegturizmus helyett a természetközeli, minőségi élményekre épülő, fenntartható idegenforgalomra lenne szükség. Mindennek a tetejébe érkezett a hír, hogy a kormány visszavonja az egyszer használatos műanyagtermékek betiltásáról szóló törvényjavaslatot az indokok szerint azért, hogy a műanyagipar lélegzethez jusson a válság után.
Úgy néz ki tehát, hogy a ziccert megint csúnyán mellérúgjuk, és közben rettegve várhatjuk a következő globális válságot.
