A Levegő Munkacsoport blogja

Bár az utóbbi években Brüsszel és Párizs vezetése sok erőfeszítést tett a tömegközlekedés és a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, még mindig nem lehet őket a fenntartható városi közlekedés mintaképeinek tekinteni. Mindkettő egy-két milliós nagyváros (az agglomerációt nem számítva), és a fővárosok között Párizs rendelkezik a legnagyobb népsűrűséggel egész Európában. Nemzetközi jelentőségük ismert, a hatvanas-hetvenes években pedig az autózás szentélyeivé alakították őket a közúti infrastruktúra fejlesztésével. Az autós háztartások aránya sokkal magasabb, mint Budapesten, és a dugóban eltöltött idő tekintetében a 8. és 9. helyezettek európai viszonylatban.

Éppen ezért meglepő, hogy évente egyszer, a szeptemberi autómentes vasárnapon mindkét város a teljes területét vagy annak egy igen nagy részét lezárja az autós forgalom elől. Amikor Budapest megelégszik az Andrássy úttal, az autómentes vasárnapon Brüsszelben a város mind a 161 négyzetkilométerén tilos autózni már több mint 10 éve(!), Párizs 105 négyzetkilométeres területének pedig több mint egyharmadában. Sőt Párizs már bejelentette, hogy 2017-ben a város egészét érinteni fogja a lezárás.

A különbség – és éppen ezért a szemléletformáló hatás is – drámai. Az autómentes napon valódi a csend Brüsszelben és Párizsban: a járműforgalomnak nemcsak a helyi, hanem a háttérzaja is megszűnik. De nem az éjszaka alvó csendje uralja a teret, hanem gyerekzsivaj, madárcsicsergés, biciklicsengő, léptek zaja, beszélgetés halk moraja. Az utcák megtelnek sétálókkal, biciklizőkkel, görkorcsolyázókkal. A központi nagy bulvárokon sűrű a tömeg, népünnepély-szerű a hangulat, a kijjebb eső utakon és utcákban szellősen, kényelmesen lehet bejárni a várost még egy háromkerekűjén totyogó kétéves kíséretében is.

Való igaz, ennél sokkal nagyobb eredményt lehetne elérni, ha évente nem csak egy, hanem minden vasárnap lezárnák a várost az autók elől. Azonban még az évi egy autómentes vasárnap is sokat tesz azért, hogy csökkenjen a közvélemény ellenállása, amikor a két város az autóforgalom állandó korlátozásával próbálkozik. Párizsban 2016 októberében végleg lezárták az autók elől a rakparti gyorsforgalmi utat a Szajna jobb partján, és 2016 májusa óta a Champs-Elysées sugárút is autómentes havonta egy vasárnap (ez körülbelül olyan, mintha Budapesten az Andrássy utat zárnák le havonta egyszer). Brüsszelben 2015 nyara óta a belváros gyalogoszónájába soroltak át két olyan többsávos bulvárt is, melyek leginkább a belváros autós átszelésére szolgáltak korábban. Az erőfeszítések meghozzák a gyümölcsüket, Párizsban például 2001 óta 28 százalékkal csökkent az autós utazások száma.

Ha az írás végén található táblázatban összevetjük a három város főbb tulajdonságait, és egy Budapest-térképre vetítjük a párizsi és brüsszeli autómentes zónák méretét (ld. az 1. ábrát!), nyilvánvaló lesz, hogy nálunk is elsősorban a politikai akarat hiányzik egy nagyobb kiterjedésű intézkedés megvalósításához.  

Egy 184 négyzetkilométeres lezárás (lásd a 2. ábrát) például csaknem akkora területet foglalna magában, mint amekkora a város volt Nagy-Budapest 1950-es létrejötte előtt (amikor is 23 környező települést csatoltak hozzá, megnövelve a területét 194-ről 525 négyzetkilométerre).

Egy másik lehetőség figyelembe venné Nagy-Budapest decentralizált jellegét: egy összefüggő legbelső 38 négyzetkilométeres terület lezárása mellett a külső kerületekben a központokat zárnák le egyenként néhány négyzetkilométeren, vagyis további összesen mintegy 70 négyzetkilométeren (ld. a következő ábrát). Végeredményben így is kijöhetne egy párizsi nagyságú (105 négyzetkilométer) rendezvény. Hátránya, hogy nem lenne meg a területi folytonosság, mely biztosítja például a gépjármű-közlekedés háttérzajának hiányát.

Miért ne lehetne próbálkozni valamelyik változattal akár már idén szeptemberben?