Előbb a biztonsági berendezés állt le Kelenföld és Tárnok között pénteken, július negyedikén délután fél háromkor az ilyenkor különösen sok utast szállító 30a vonalon, aztán Nagytéténynél is megszűnt a váltóállítás. Azok, akinek ez a dolguk, öt óra körülre már kijavították a hibákat, és lassanként a forgalom is helyreállt. Egy-két órás késéssel elindultak a vonatok a kánikulában a Balatonra vágyó utasokkal. Előfordul az ilyesmi, és a szakemberek tudták a dolgukat.
Nem úgy azok, akik a kommunikációért, az utasok tájékoztatásáért felelnek.
Magam fél négykor értem a pénztárhoz Kelenföldön, ahol az igen kedves pénztáros hölgy akkor már mindenkinek, aki Székesfehérvár irányába akart utazni, azt tanácsolta, hogy ne vegyen jegyet, inkább induljon szombat reggel. Én azonban bíztam a MÁV szakembereinek tudásában, és megvettem a jegyet, majd kimentem a szokásos 3-as vágányhoz. Ott gyakorlott utazóként elővettem a simogatós telefont, és megnéztem a 16:42-re kiírt tapolcai vonatot. Azt írta az elvira.hu, hogy a várható indulás a Déliből megegyezik a menetrendivel. Problémáról nem volt szó.
Következő lépésként megkérdeztem a peronon sárga mellényben álldogáló urat, hogy mi a helyzet. Udvariasan elmondta, felsővezeték-szakadás van Kelenföld és Székesfehérvár között, nem tudja, mikor megy vonat. Erre felhívtam a MÁV Direktet, ahol egy hölgy elmesélte, mi a helyzet, és megnyugtatott, hogy 80-120 perces késésekre lehet számítani. Ettől megnyugodtam annyira, hogy megvárjam, míg elvisz egy vonat, viszont erőst bosszantott (még mindig bosszant), hogy miért nem bírták ezt az információt föltenni az elvira.hu-ra, és legalább öt percenként bemondani azoknak, akik nem mobilneteznek.
Mielőtt nekiláttam e kommunikációs fiaskó leírásának, gondoltam körülnézek a futballpálya nagyságú kelenföldi metróaluljáróban, vajon ott hogyan tájékoztatják az embereket. Nos, van sok indulást-érkezést jelző képernyő, ezek azonban elég kicsik, pénteken gyorsan beteltek az elakadt vonatokkal, így érdemi tájékoztatást innen nem lehetett kapni. Van az aluljáróban, valahol a 4-5-ös vágánynál egy interaktív tájékozódást nyújtó kioszk is, de azon a vonatindulás menüpont le volt tiltva. Az aluljáróban se sárga lepedő az induló, se fehér az érkező vonatokkal, se hangbemondás. Bár ha a vágányokhoz vezető valamelyik lépcső aljára áll valaki, ott kiszűrhet valamit az ottani hangszóróból jövő hangból – feltéve, hogy nincs tele az aluljáró tanácstalanul beszélgető, méltatlankodó utasokkal, de ekkor nem ez volt a helyzet.
Még a többé-kevésbé pontosan érkező és induló vonatokról sem lehetett tájékoztatást kapni. Egyik kollégám csak azért érte el a Zágrábba tartó nemzetközi vonatot, mert ide-oda rohangált az aluljáróban, míg egyszer csak (a vonat menetrend szerinti indulásakor) az egyik peronon megjelent egy kijelzés arról, hogy a vonat ide érkezik, és – kollégám szerencséjére – még néhány percet késett is. Egyébként neki más utasok elmondták, hogy többen is lekésték a vonatjukat a tájékoztatás hiánya miatt.
Egyszer talán még fölnő föladatához a MÁV utastájékoztatása. Reményre ad okot, hogy egyszer már megesett, hogy a Balatonról Budapest felé a kalauzok kihirdették, miért állunk és várhatóan mennyit.
Vargha Márton
közlekedési témafelelős