Megújulóban van a budapesti utastájékoztatás, működik a Futár, talán rövidesen eljut a Budapesti Közlekedési Központ a lehetőségeinek a határáig. Annál nagyobb a kontraszt, ha az ember rászorul a MÁV utastájékoztatására. A Keleti még rendben van, de én a közelmúltban a Kelenföldi és a Székesfehérvári pályaudvaron találkoztam nehezen megoldható problémákkal. A kigyulladt mozdony említés nélkül hagyását Dunaújvárosban– mint egy 80 perces késés indoklásáét – már csak ráadásként említem. Nem bírták bemondani a bicskanyitogató „Kérjük utasaink türelmét és megértését” – legalább „beletörődést” kérnének – szöveg előtt, mi történt, pedig akinél volt simogatós telefon, simán meg tudta nézni az elvira.hu-n, mi van. Oda beírták, hogy tűz van, vagyis a bemondás nem titkolózásból maradt el, hanem vállvonogatásból: örüljön az utas, hogy megértést kérünk tőle.
Az indóházban
Az aluljáró lépcsője fölött
Na de mi történt Kelenföldön és Székesfehérvárott? Bár minden állomáson ott van – akár több példányban is – a sárga lepedő az induló vonatokkal a vágányokkal együtt, abban sosem lehet biztos az ember, hogy az a vonat valóban a kiírt vágányról indul. Ezért az óvatosabbak Kelenföldön sátrat vernek a tábla alatt, és csak akkor indulnak a vonathoz, ha már kiírták. Én is ezt szoktam tenni, de most azt kellett tapasztalnom, hogy a kiírás késik. Három-négy perccel az indulás előtt jelentek meg a vonatok a táblán, és volt, amikor még akkor sem. Így hát lementem a régi aluljáróba, ahol aztán végképp nem működtek a táblák a peronlépcsők aljában. Halált megvető bátorsággal fölmentem a hivatalos indulási peronra. Szerencsém volt, végül egyik nap a dunaújvárosi vonatra, másik nap a tapolcaira is a megszokott peronon lehetett fölszállni, igaz, az egyik a hármas helyett a négyes vágányra jött be. Hasonló állapotokkal találkoztam a minap Kőbánya-Kispesten. Ott ugyan már egy képernyő mutatja az induló vonatokat, de az én vonatom nem jelent meg rajta időben ahhoz, hogy el is lehessen érni. Pedig történetesen ott van a végállomása.
Székesfehérvár. Aki a Balaton északi partjára igyekszik, vagy onnan jön, és átszállós megoldást választott, az vagy ismeri a dörgést, vagy elveszett ember. Először is ki van mondva, hogy a csatlakozás nem vár. „Késett vonatod? Pech.” – ez a MÁV álláspontja. Szerencsére Budapest felé utazva bízni lehet abban, hogy a csatlakozás is késik. Annyira azért nem, hogy el lehessen menni a pénztárba gyorsvonati pótjegyért, de ez egy másik történet.
A 14:46-os Székesfehérvár–Déli személyvonat a sárga lepedő szerint a harmadik vágányról indul. Vasárnap, június kilencedikén a hatodikról indult, és lehet, hogy ezt bemondták, miután befutott a tapolcai vonat, de azt a hangost megérteni igencsak nehéz. Szerencsére volt idő elérni, mert természetesen késve indult.
Történetesen a tapolcai vonat egy piros motorvonat volt, amiben – elvben – működik egy hangosbemondó. Vajon miért nem jut senkinek eszébe a nagy MÁV Zrt.-nél, hogy ezt a lehetőséget kihasználva még jóval Fehérvár előtt értesítse – akár többszörösen is – az átszállni akarókat: a gyors, amire át lehet szállni, ennyi percet késik, és az X vágánynál lehet majd rá fölszállni, és a személyvonat is késik ennyi és ennyi percet, fölszállás az Y vágánynál. Minden technika rendelkezésére áll a személyzetnek, hogy tájékoztassa az utasokat. Talán ha az illetékes úr(hölgy) tudná, hogy a utastájékoztatás fontos eszköze az utasok megtartásának. Mint ahogyan az a USEmobility projekt anyagaiban is olvasható.
VaMá