Németországban 2000 óta minden önkormányzatnak külön kell számláznia egy úgynevezett csapadékdíjat (Niederschlagswassergebühr) mindenütt, ahol a csapadékvíz elvezetésének költségaránya meghaladja a szennyvízelvezetés teljes költségének 15 százalékát.
Egyre nagyobb zöldterületet építenek be
Így számos településén minden magánháztartás és vállalat fizeti ezt a díjat. Ennek indoka az, hogy a városok egyre nagyobb területeit építik be, és ezzel jelentős zöldterületeket veszítenek el, amelyek megtartják, szikkasztják és elpárologtatják az esővizet.
Ezáltal ezek a területek elveszítik természetes vízháztartásukat, az esővíz pedig elfolyik a felszínről a csatornába.
A nagyon beépített, „lefedett” városok – mint például Berlin – nagy része a nyári hónapokban hőszigetekké válik, és a városi növényzet sokszor vízhiányban szenved. Az éghajlatváltozás következményeként az extrém időjárási események egyre gyakoribbak. A ritka, de heves esőzések esetén a csatornarendszerek gyorsan elérik kapacitáskorlátjukat, hiszen ezeket a városi csatornarendszereket annak idején „normál” esőkre tervezték. A csatornák telítődése miatt a víz elárasztja a város számos részét, továbbá a szennyvízzel keveredett esővíz a folyókba és tavakba kerül. A csatornarendszerek átfogó átalakítása több okból sem opció: általában nincs erre hely a felszín alatt, és az ilyen beruházások gazdaságilag is nehezen vállalhatók, hiszen a szennyvízcsatornákat túl nagyra kellene méretezni a „normál működéshez” képest. Éppen ezért másfajta intézkedésekre van szükség a csapadékkezelésben.
Decentralizált csapadékvíz-kezelési intézkedések végrehajtásával a magánháztartások és vállalatok részlegesen vagy akár teljes mértékben mentesülhetnek a díj alól. Ide tartozik többek között az esővíz tárolása ciszternában, felhasználása például épülethűtésre vagy öntözésre. Vízáteresztő burkolatok (például gyeprács) használata, zöldtetők építése, a homlokzat és a falak zöldítése, illetve mesterséges vízfelületek létrehozása (például tavak, víztartó árkok). Ezek az intézkedések hozzájárulnak a szennyvízrendszer és szennyvíztisztító telepek tehermentesítéséhez, a vizek védelméhez, a városi klíma javításához és a biológiai sokszínűséghez is.
A teraszok után is fizetnek
A díj kiszámolásával kapcsolatban minden önkormányzatnak saját szabályozása van: nemcsak a négyzetméter alapárban lehet különbség, hanem a beszámítandó leburkolt területekben is.
A legtöbb településen leburkolt területként tartják számon a teraszokat, aszfaltozott utakat, burkolt parkolóhelyeket, garázsba vezető utat és tetőterületeket.
Az esetek többségében légifotók segítségével állapítják meg a terület mértékét, amelyet a tulajdonosokkal egyeztetnek. A négyzetméterárak településenként eltérnek, 0,7 és 1,9 euróközött mozognak. Ez egy átlagos családi ház esetében a legtöbb németországi település esetében évente körülbelül 150-200 euró csapadékdíjat jelent. Bizonyos esetekben egy úgynevezett lefolyási együttható (Abflussbeiwert) is figyelembe vehető, amely azt mutatja meg, hogy a teljes csapadék hány százaléka folyik el valójában a leburkolt felület típusától függően.
A ház tetőterülete = Elvezetés tartályba/ciszternába → részben díjköteles
Garázs tetőterülete = Elvezetés közcsatornákba → teljesen díjköteles
Garázsbejáró = részben burkolt terület → részben díjköteles
Út/járda = teljesen burkolt terület → teljesen díjköteles
Terasz = Elvezetés telken belül → nem díjköteles
Esővízelvezetési felületek, ami alapján a díjat kiszabják az egyik német városban (más városokban eltérő lehet) városonként
Néhány nagyváros éves csapadékdíja 2020-ban a következő: Berlinben 1,797, Frankfurtban 0,50, Hamburgban 0,74, Kölnben 1,27, Münchenben 1,30, Stuttgartban pedig 0,73 euró négyzetméterenként.
Szivárogtató és párologtató területek
Pontos adatok nem állnak rendelkezésre arról, miként változott a leburkolt területek aránya a csapadékdíj bevezetését követően, azonban a berlini vízművek szerint jelentős változások a háztartásoknál nem figyelhetők meg. Ennek oka, hogy lényegében a korábbi vízelvezetési díjat (Abwassertarifs) osztották fel szennyvízdíjra és csapadékdíjra, így a magánháztartások ugyanannyit fizetnek, mint korábban, csupán két tarifára osztva.
Az ipari, kereskedelmi területeknél azonban tapasztalható változás, hiszen a szennyvízdíjon nehéz takarékoskodniuk, így meglátták a lehetőséget abban, hogyan tudnák csökkenteni a költségeiket.
Például a bevásárlóközpontok, szupermarketek és egyéb üzletek a parkolói hatalmas leburkolt területek, ahol a díj hatására sok tulajdonos alakított ki szivárogtató és párologtató területeket. Így a csapadékvizet már nem a csatornarendszerekbe vezetik, és ezáltal csökkenteni tudják költségeiket.
Hamburg burkoltsági térképét tekintve azonban az látszik, hogy a csapadékvízdíj bevezetését követően is tovább nőtt a burkolt területek mértéke a városban. Ahhoz, hogy jelentős hatást lehessen elérni a csapadékdíjjal, úgy tűnik, nem elég szétválasztani a szennyvízdíjtól. Az érdemi változáshoz szükséges lenne a díj mértékének jelentősebb megemelése is, hogy mind a magánháztartásoknak, mint a vállalatoknak valóban megérje a változtatás, a leburkolt területek felszabadítása.
Szabó Bernadett
a Levegő Munkacsoport önkéntese
