Tokaj, napelemes fogorvosi rendelő a Bodrog partján, 2015
Érdemes a vidéki önkormányzatoknak kihasználni a 2014-2020-as időszak uniós forrásait olyan energiatermelő berendezések és rendszerek beszerzésére (napelemek, napkollektorok, aprítógépek, geotermikus kutak stb.), amelyek segítségével az energiavásárlásra fordítandó pénzek helyben maradnak, és egyúttal értelmes munkahelyek is keletkeznek.
Miközben Brüsszelben főképp a közös energiabeszerzésben és határok nélküli, összeurópai vezetékes energiahálózatokban látják az EU megfizethető és biztonságos energiaellátását, addig több tagországban régóta terjed a helyi, decentralizált energiatermelés. A nagy hálózatok összekapcsolása, határkeresztező kapacitások kiépítése rengeteg kiegészítő beruházást igényel. Jellemző, hogy 2020-ra csak az európai hálózatok 10 százalékának összekapcsolása a reális cél. A helyi energiatermelés ezzel szemben jóval kisebb lépésekben, lépcsőzetesen alakítható ki. Az ország eladósodása vagy külföldi óriáscégek térnyerése helyett a helyi kisbefektetők, illetve a strukturális alapok segítségével építhető ki. Nem mellesleg import helyett tisztább, megújuló energián és helyi munkaerőn alapul. A megtermelt energia értéke is helyben marad, növelve a vásárlóerőt.
2015. május 5-én tartottak nemzetközi konferenciát a közösségi energiarendszerekről, amelyen több vidéki önkormányzat képviselője is részt vett. Sok jó ötlet, tapasztalat hangzott el nagyvárosok és kistelepülések gyakorlatából. Jó lenne, ha a média a pálinkafesztiválokba és gulyásfőző versenyekbe belefáradt tv-nézőknek, rádióhallgatóknak gyakrabban tudósítana ezekről a kezdeményezésekről – a buktatókról és az eredményekről egyaránt. Ahogy Kohlheb Norbert, a Szent István Egyetemoktatója megjegyezte, Nyugat-Európa lakóit – igaz, súlyos áldozatok árán – a hetvenes évek olajválsága megtanította az energia hatékonyabb használatára. Hazánkban ezzel szemben az előző rendszerben az olcsó szovjet energiaimport, mostanában a rezsicsökkentés ellene ment az energiahatékony, korszerű technológiák széleskörű alkalmazásának.
Ízelítőül megemlítünk néhány sikeres kezdeményezést:
-
Miskolcon az intézmények közös energiabeszerzéssel az adminisztrációs terhek csökkenése mellett évi 100 millió Ft-ot is megtakarítanak az üzemeltetési költségekben.
Ugyancsak Miskolcon a távhő 50 százalékát geotermikus energiából nyerik, ami pillanatnyilag az ország összes megújuló energiafelhasználásának egy százalékát teszi ki. Az épületek korszerűsítésével felszabaduló távhőfelesleget új fogyasztók bevonásával (kórházbővítés, diósgyőri stadion) értékesítik.
-
Derekegyháza (Csongrád megye) ezerhatszáz fős település. A polgármester nyolcfős csapatával példát mutat a helyi ellátás, önrendelkezés lehetőségeinek kihasználására. A szennyvízzel faültetvényt nevelnek.Begyűjtik a lakosságtól, az útkezelőktől a biomasszát az intézmények fűtésére. Közmunkával közösségi kertet művelnek a szociális konyha ellátására. Részben a közvilágításhoz, részben az intézményeik áramellátásához napelemes rendszert szereltek fel. Folyamatosan figyelik az új lehetőségeket, hogy rugalmasan tudjanak alkalmazkodni a változó szabályozási, adózási és piaci körülményekhez.
-
Tatabányán az önkormányzatnál egyaránt foglalkoztatnak klímareferenst és energetikust is. Energiahatékonysági beruházásokat uniós, lakossági, céges és önkormányzati finanszírozásban valósítanak meg. 17 éve működik a közszolgáltatók támogatásával az „Együtt, értetek – nyitott kapukkal” program a lakosság szemléletformálására. A megújuló energiák közül a napot és a biomasszát hasznosítják.
A konferencián Munkácsy Béla, az ELTE tanára a decentralizált energiatermelés jellemző akadályairól beszélt. A hazánkban is domináns centralizált energiarendszereket működtető cégek ellenérdekeltek a helyi önellátás terjedésében. A megújuló energiák kötelező átvételét különféle fiskális és szabályozási feltételekkel próbálják fékezni. A megújuló energiák, energiahatékonyság ösztönzésére nagyságrendekkel kevesebb támogatás jut, mint a centralizált rendszerekre, a fosszilis energia támogatására. (Ez sajnos világjelenség, de hazánk választhatna e téren unortodox magatartást.) Pazarlásra ösztönöz, és nehezíti a helyi új berendezések, korszerűsítések megtérülését a rezsicsökkentés. Ugyanakkor nem oldja meg azt a problémát, hogy az alacsony jövedelmű háztartások, önrész híján, pályázni sem tudnak energetikai fejlesztésekre. Ugyancsak régóta kifogásolt gyakorlat a száz százalékos támogatás, amely nem ösztönzi az önkormányzatokat a legtakarékosabb megoldások kidolgozására. (Korábban a szennyvíztisztítás területén volt hasonló a helyzet. Ingyen pénznek tekintették a támogatást, és úgy is álltak hozzá.) E téren is az egyik legnagyobb probléma a komplexitásra törekvés hiánya. Kevés a széleskörű ismeretekkel rendelkező, gyakorlott szakember. Szóban kapott információink szerint a várva várt komplex programokat, pályázatokat újabban az EU sem támogatja, mert nehezebb az ellenőrzésük. Reméljük, hogy ezt a félreértést még az idén sikerül Brüsszellel tisztázni, és a kötelező ellenőrzés képes lesz a nagyobb szakértelmet igénylő, összetett programok vizsgálatára is.
Beliczay Erzsébet
