A Levegő Munkacsoport blogja

A fosszilis tüzelőanyagok termelésének és felhasználásának környezeti hatásait illetően a figyelem nagyrészt az üvegházhatású gázok kibocsátására irányul, és hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni számos más jelentős problémát, például a levegőszennyezést, a zajszennyezést, a talaj és a víz szennyezését, a földterületek degradációját és a biológiai sokféleség felszámolását.

Légszennyezés

A fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodó ipari létesítmények (például erőművek, gyárak) és egyéb emberi tevékenységek (például háztartási fűtés, közlekedés) jelentősen szennyezik a levegőt. A fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó apró részecskék (PM), kén-dioxid, nitrogén-oxidok, illékony szerves vegyületek és más káros anyagok számos betegséget okoznak, beleértve a szív- és érrendszeri betegségeket, tüdőrákot, asztmát és más légzőszervi megbetegedéseket, különösen a veszélyeztetett csoportok, például a gyermekek és a terhes nők körében.

A világ lakosságának több mint 99%-a olyan területen él, ahol a légszennyezettség meghaladja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott határértékeket. A Harvard Egyetem egyik tanulmánya megállapította, hogy a fosszilis tüzelőanyagok okozta légszennyezés 2018-ban világszerte több mint 10 millió korai halálozásért volt felelős, vagyis csaknem minden ötödik halálesetért. Egy BMJ tanulmány becslése szerint a világon évente 8,34 millió többlethalálozás tulajdonítható a fosszilis tüzelőanyagokból származó finomrészecske- és ózonszennyezésnek. A légszennyezés káros hatással van a természetre és az épített környezetre is.

A Nemzetközi Energiaügynökség becslései szerint 2022-ben a fosszilis tüzelőanyagok termelése és felhasználása világszerte mintegy 125 millió tonna metánt bocsátott ki a légkörbe. Bár a metán koncentrációja a légkörben túl alacsony ahhoz, hogy közvetlen hatással legyen az emberi egészségre, közvetett módon a metán jelentős szerepet játszik a légszennyezésben is: hozzájárul a talajközeli ózon kialakulásához. Az ózon nemcsak az emberi egészséget károsítja, hanem a növényzetet is, az erdőket és a gyepeket, és csökkenti a mezőgazdasági termelést.

Zajszennyezés

A fosszilis tüzelőanyag-ipar fúrási és egyéb folyamatai zajszennyezéssel is járnak. Egy 2023-ban a kínai Xiamenben végzett tanulmány kimutatta, hogy a tengeri kutatófúrások jelentős víz alatti zajt okoznak, ami károsíthatja a vízi élővilágot és megzavarja a fajok viselkedését. Egy másik, az Egyesült Államokban végzett tanulmány kimutatta, hogy a Colorado államban az olaj- és gázkutak építése és fúrása közelében élő lakosok nagyfokú zajszennyezést tapasztaltak.

Talaj- és vízszennyezés

A fosszilis tüzelőanyag-ipar a szivárgások, kiömlések miatt is károsítja az emberi egészséget és a környezetet. Ezek minden kapcsolódó tevékenységnél – kitermelés, finomítás, kezelés, szállítás, tárolás, felhasználás – bekövetkeznek. Ez történik például a tengeri fúrásokból és a nagy teherhajókból. A közelmúltban bekövetkezett olajkatasztrófák, többek között a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa az Egyesült Államokban, a Fülöp-szigeteki Oriental Mindoro olajkatasztrófa és a perui Lima olajkatasztrófa pusztító hatással volt a tengeri élővilágra és a halászközösségekre.

A fosszilis tüzelőanyagokat gyártó iparágak szintén jelentős kockázatot jelentenek a mérgező hulladékok elhelyezése miatt. Például a Shell Deer Park Chemicals tüzének következtében veszélyes vegyi anyagok kerültek a houstoni hajócsatornába. Az évek óta tartó nigériai olajkitermelés krónikus vízszennyezéshez vezetett a kifolyt kőolaj és a mérgező hulladékok miatt. A fosszilis tüzelőanyagokat kitermelő bányák és erőművek arról is ismertek, hogy felmelegített vizet juttatnak a közeli víztestekbe, ami szintén zavarhatja a halpopulációkat és a vízi ökoszisztémákat. Szibériában az olajszennyezés folyamatosan mérgezi az embereket, az állatokat és a növényvilágot.

A földek leromlása és élőhelyek pusztulása

A bányászat és a fúrás jelentős mennyiségű hulladékanyagot termel, amely szennyezi a környezetet. Az olyan országok, mint Brazília, Indonézia és más országok kiterjedt bányászati tevékenységük és a nagy mennyiségű bányászati hulladék felhalmozódása miatt élőhelyek pusztulását okozzák, és jelentős egyéb környezeti kockázatokat jelentenek.

A hegyvidéki bányászat továbbra is jelentős problémát jelent olyan államokban, mint Nyugat-Virginia, Kentucky, Virginia, Tennessee, Pennsylvania és Ohio. Ez a technika a hegyek tetejének eltávolítását jelenti, hogy hozzáférjenek a szénrétegekhez, ami a patakok betemetéséhez és az élőhelyek jelentős pusztulásához vezet.

A hidraulikus repesztés (fracking) folyamata, amelyet a földgáz kitermelésére használnak, a talajvíz vegyi anyagokkal való szennyeződését eredményezheti. 2006 és 2015 között a pennsylvaniai palagázfúrás földrajzi kiterjedésének komplex vizsgálata bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a közüzemi ivóvízminőséget a károsította a repesztéses technika alkalmazása, és gyermekeknél súlyos egészségi ártalmakhoz vezetett.

Évente 24 milliárd tonna termőföld vész el. 1970 óta a vadon élő állatok populációja 73%-kal csökkent. Ennek egyik fő oka a fosszilis tüzelőanyag-kitermelés. Brazíliában például jelentős veszélyt jelent az Amazonas erdeire. A jelentős erdőirtás másik figyelemre méltó példája az ecuadori Yasuni Nemzeti Park, ahol az olajkitermelés visszafordíthatatlan környezeti károkat okozott.

A fosszilis tüzelőanyagok kitermelésére és felhasználására jellemző a táj feldarabolódása (fragmentációja), azaz a nagyobb kiterjedésű élőhelyek apró foltokká zsugorodása és elszigetelődése. A fosszilis tüzelőanyagok feltárása és kitermelése a táj feldarabolódásának egyik fő oka. Az Egyesült Államokban Wyoming és Montana a szénbányászat első számú államai, és bányáik felelősek az őshonos gyepterületek széles körű pusztulásáért és az élőhelyek feldarabolódásáért.

A pótolhatatlan ásványkincsek kimerülése

Mind a fosszilis tüzelőanyagok, mind a fosszilis tüzelőanyagok kitermeléséhez, feldolgozásához és felhasználásához szükséges anyagok (például homok és kavics a cementgyártáshoz, vasérc és más ércek a különböző berendezések, gépek előállításához) a földkéreg véges anyagai. Ezek a tartalékok előreláthatólag a következő évtizedekben kimerülnek.

 
A kezdeti mennyiségből megmaradó mennyiség különböző rátájú újrahasznosítások után
(A Levegő Munkacsoport számításai)

Az újrahasznosítás nem megoldás. A fosszilis tüzelőanyagok legalább kis részbeni újrahasznosítására irányuló törekvések sem jártak eddig érdemi sikerrel. A fémek újrahasznosítása rendkívül energiaigényes. Ráadásul a teljes újrahasznosításuk lehetetlen. Még ha sikerül is bármely fém 80%-át újrahasznosítani, 10 újrahasznosítás után az eredeti mennyiségnek csak körülbelül 10%-a marad meg. Így, még ha nem is vesszük figyelembe a fosszilis tüzelőanyagok használatának éghajlati és környezeti hatásait, használatukkal feláldozzuk a jövő nemzedékeket néhány évtizedes dőzsölésért.

Mindezek arra utalnak, hogy a fosszilis tüzelőanyagok termelését és felhasználását a lehető leghamarabb meg kell szüntetni. Legfőbb ideje, hogy megszívleljük a 2500 évvel ezelőtt élt kínai filozófus, Lao-ce figyelmeztetését:

„Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.”
(Weöres Sándor fordítása)

Lukács András
geofizikus, a Levegő Munkacsoport elnöke

Aydan Gurbanova
a Levegő Munkacsoport önkéntese, a Közép-európai Egyetemen szerzett mesterdiplomát környezettudományok és környezetpolitika szakon

 A cikk a Professzorok Batthyányi Köre 2024. december 9-i ülésén elhangzott előadás szerkesztett változata. Eredetileg a Portfolio vélemény rovatában jelent meg.

A dömösi vízállás 2024. áprilisában és a szeptemberi árvíz idején
Fotó: Horváth Zsolt

A döntéshozók és a lakosság is folytatta az éghajlatunk rombolását 2024-ben. A politikusok öt legnagyobb bűnét e tekintetben az alábbiak szerint foglalhatjuk össze.

Az első és egyúttal a legnagyobb bűnük a hibás tájékoztatás és a szándékos félretájékoztatás, ugyanis a világon ez a legnagyobb kockázat. Ezt állapította meg a Világgazdasági Fórum is. Nemhogy kevés forrást fordítottak az emberek életét veszélyeztető álhírek cáfolására, hanem maguk is abban hitben ringatták a lakosságot, hogy az anyagi gazdagodás vég nélkül folytatható, nyugodtan termelhetünk és fogyaszthatunk egyre többet, pedig a kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy rohamosan közeledünk a vég felé.

A második legnagyobb bűnük, hogy folytatták a fosszilis energiahordozók hatalmas összegű támogatását –a Nemzetközi Valutaalap számításai szerint a világon percenként 11 millió dollárral. Bár a G20-országok már 2019-ben elkötelezték magukat, hogy ezeket a támogatásokat 2016-ig(!) felszámolják, ebből alig valósult meg valami mind a mai napig. Ez azt eredményezi, hogy egyre gyorsuló ütemben pusztítjuk a Földet – közpénzekből.

A harmadik legnagyobb bűnük, hogy úgy támogattak (közpénzekből, illetve szabályozással) állítólag éghajlatvédelmet szolgáló technológiai váltásokat, hogy azok éppen az ellenkező hatást érték el. Jellemző példa a villanyautók támogatása, amelyek az előállítása és használata tovább fokozta szén-dioxid-kibocsátást, miközben a benzin- és dízelüzemű járművek száma töretlenül növekedett. Hasonló a helyzet az úgynevezett megújuló energiaforrásokkal: bár 2023-ban a kapacitásuk rekord mértékben, 14%-kal emelkedett, részben az előállításukhoz szükséges energia miatt is a fosszilis energiaforrások felhasználása tovább növekedett (bár „csak” 1,5%-kal), tovább fokozva a szén-dioxid-kibocsátást.

A negyedik legnagyobb bűnük, hogy beépítésekkel, leaszfaltozásokkal, erdőégetésekkel és egyéb módokon tovább folytatták az élőhelyek felszámolását, a biológiai sokféleség eltüntetését. Ennek egyik következménye, hogy a természetes nyelői egyre kisebb mértékben tudják megkötni a légköri szén-dioxidot. Így például az Amazon, amely korábban még nettó szén-dioxid-elnyelő volt, most már háromszor annyit bocsát ki ebből az üvegházhatást okozó gázból, mint amennyit elnyel.

Az ötödik legnagyobb bűnük, hogy elhanyagolták rövid ideig ható éghajlatkárosítók csökkentését. Ezek közül a legfontosabbak a metán és a korom. Az előbbi elsősorban a mezőgazdaságból (különösen az állattenyésztésből), a szén, kőolaj és földgáz kitermelése, szállítása és felhasználása során, valamint a hulladéklerakókból kerül a levegőbe, az utóbbi pedig főleg a szilárd anyagok égetéséből. Azért is érthetetlen, hogy ezekkel az anyagokkal alig foglalkoznak, mivel a kibocsátásuk sokkal egyszerűbben és gyorsabb csökkenthető, mint a szén-dioxidé.

Lukács András
a Levegő Munkacsoport elnöke

Ez a cikk eredetileg a hang.hu-n jelent meg.

A napjainkra túlpörgetett globalizáció idején nagyon időszerű a helyi gazdaságot, a nemnövekedésre, a természetes anyagok használatára, a tartósságra, a hulladékok minimalizálására törekvő kézművesség kreatív szereplőit helyzetbe hozni. Ne visszafordításról ábrándozzunk, hanem egy fenntartható, természetbarát és szociálisan érzékeny irányváltásban keressük a XXI. századi lehetőségeket.

2024. november 22-én egy 3 hónapig tartó Mézeskalács-kiállítás nyílt a Kiscelli Múzeumban. A Beliczay mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő cég emlékeinek bemutatása és néhány mézzel kapcsolatos érdekesség mellett szerény utalás van a fővárosiak előtt alig ismert, szerte az országban dolgozó mézeskalácsosok csodálatos munkáira.

A Beliczay céget 1832-ben alapították, amikor a céhes rendszer felbomlóban volt, mert merev előírásaival már gátolta a fejlődést. (A céhek véglegesen a kiegyezéskor, 1872-ben szűntek meg.) Ugyanakkor a reformkor (Széchenyi, Kossuth) – az osztrákok által évszázadokon át különféle eszközökkel eredményesen elnyomott – magyar ipar fejlesztésére tett erőfeszítéseket.

Sok üzem később is többet megtartott a céhes üzemek példamutató gyakorlatából. Ilyen volt például a családias, szociálisan érzékeny légkör. A tulajdonosok és családtagjaik gyakran egy házban éltek az inasokkal, a nőtlen segédekkel, alkalmazottakkal. Együtt is ebédeltek. Nagy súlyt fektettek a kiváló minőségre. A nyereség pillanatnyi növelése ezt nem írhatta felül. Ugyanakkor a reklámra, a színvonalas csomagolásra – ezáltal a termékek versenyképességére – és a bőséges termékválasztékra is gondot fordítottak. (A Beliczay cég huszáros-szíves csomagolóanyagának motívumát Tüdős Klára, a kor elismert iparművésze tervezte.) Részt vettek hazai és nemzetközi iparkiállításokon, exportpiacokat kerestek termékeiknek. A Beliczay cég London, Párizs és Bécs mellett New Yorkban is kiállított, illetve oda is exportálta a termékeit. A hatékony termelést korszerű gépi berendezések beszerzésével segítették elő. Ugyanakkor nem növekedtek. Az államosítás idején is az üzem létszáma a családtagokkal együtt 24 fő volt.

A cég I. világháború előtti feljegyzéseiből is kitűnik azonban, hogy a kapitalizmus jellemzői erősödtek az idő előrehaladtával. A cég Trianon előtt Erdélyből mézet és viaszt vásárolt, amit Oroszországba, Galíciába adott el. Könnyebb volt növelni a nyereséget kereskedésből, mint a mézeskalács- és viaszkészítményekből.

Ma központi helyet foglal el földünkön a globális klímaváltozás hatása és az MI, azaz a mesterséges intelligencia villámgyors fejlődése.

Beliczay Erzsébet a Levegő Munkacsoport tagjaival a Kiscelli Múzeum kiállításán

Egyre elfogadottabb az a vélemény, hogy a klímaváltozás elkerülhetetlen. Elsősorban felkészülnünk, alkalmazkodnunk kell hozzá, illetve nem szabadna az életmódunkkal, a termeléssel, a gazdaságpolitika eszközeivel rátenni még egy lapáttal a problémákra.

Az MI én-képünket, emberi kapcsolatainkat is nagymértékben befolyásolja. (A témáról ajánlom mindenki figyelmébe a Kiss Károly szerkesztésében a L’Harmattan kiadónál 2023-ban megjelent ”Individualizáció, személyiség, mesterséges intelligencia – Az ÉN múltja, jelene és jövője egy digitális világban” című könyvet.) A mesterséges intelligencia sok mechanikusan végezhető, gépies munkát megszüntet. A termelés koncentrációjával, az automatizált tömegtermeléssel is folyamatosan szűnnek meg a kisvállalkozások. A mezőgazdasági kistermelők is feladják a reménytelen küzdelmet a fennmaradásukért.

A felszabaduló munkaerő egyik kiútja lehet a kézműipar felé fordulás. Vannak például – a gyes után a gyermekeik nevelését prioritásként kezelő, nem ritkán felsőfokú képesítéssel is rendelkező – asszonyok, akiknek a család mellett alkotókedvük kiélését jelenti a kézműves munka, amelynek érdekében képesek lemondani a kiszámítható, 5 napos munkahétről és más előnyökről. Ezért van az, hogy bár hullámzik a kézművesség, a háziipar helyzete, de meg nem szűnik, sőt ma biztató jelei vannak annak, hogy újból növekszik a kézműves termékek iránti kereslet. (A Világgazdasági Fórum eltűnő és új foglalkozásokat vizsgáló kutatásai szerint a kézművesség a jövőben – a magasabb jövedelmeknek és a tudatosabb életmódnak köszönhetően – növekvő teret nyer, keresetebbé válik a fejlett ipari országokban is.)

Hogy mit nyer ezzel a világ, a fenntarthatóság? Arra idézünk egy rövid jellemzést a kézművességről (1978-ból): „A kézműves kreatív ember, aki munkája során folyamatosan törekszik az újításra, a korszerűsítésre és termékei tökéletesítésére. Vállalkozóként nem hagyja figyelmen kívül a költségek alakulását, a piaci viszonyokat, de nevét adva a termékeihez, fel se merül benne, hogy nyereségét csalással, hamisítással növelje. Alkalmazottjait (munka)társaknak tekinti, akikkel együtt képes kitűzött céljait – az innovációt, a minőséget és a tisztességes nyereséget – elérni. Van még egy, ma ismét nagyon időszerű sajátossága a kézművességnek: nem törekszik a folyamatos növekedésre.” – írta dr. Beliczay László, egykori mézeskalácsos mester, majd az államosítás után főkönyvelő, illetve gazdasági vezető különböző könyvkiadóknál, aki nyugdíjazása után tanácsadással és a kézművesség kutatásával foglalkozott az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága keretében.

Hazánk nem bővelkedik kiaknázható ásványkincsekben és más természeti erőforrásokban, az ipara sem kiugróan erős. Vannak azonban olyan hagyományai, amelyek korszerűsítve egy versenyre épülő gazdaságban is tovább élhetnek. Ide tartozik a kézművesség is.

A kézműves termékek tartósak, természetes anyagokból készülnek, gazdaságos anyagfelhasználással és energiával, azaz fenntarthatóak. Nem utolsó sorban pedig egyformán okoznak örömet a készítőiknek és a használóiknak.

Beliczay Erzsébet

Vitézy Dávid már a Partizán főpolgármester-jelölti vitáján is elmondta, majd pedig több alkalommal (például a Népszava 2024. október 24-i számában megjelent interjújában): megerősítette, hogy pénzt venne el a Fővárosi Önkormányzat egyik legfontosabb feladatától, a tájékoztatástól, és azt a közúti közlekedésnek adná. Ha ez megvalósul, akkor az éppen Vitézy Dávid programjának megvalósítását fogja nagymértékben megnehezíteni, valamint még inkább ellehetetleníti az önkormányzat alapvető törvényi kötelezettségeinek teljesítését.

Kép a Levegő Munkacsoport új videójából – Litkai Gergellyel

Budapest hosszú évek óta az “élvonalban” van a közlekedési dugókat tekintve: az Inrix Globális Forgalmi Eredménytáblája szerint a világ több mint ezer nagyvárosa közül a 2022 előtti 15 évben rendszeresen a legrosszabb 30 között volt. Bár 2023-ra javult a helyzet, azonban még mindig csak a 72. helyre futotta. Pedig lenne gyors és alacsony költségű megoldás: a parkolási díjak megemelése és díjfizetés kiterjesztése jóval nagyobb területre.

Egy új és minden korábbinál átfogóbb kutatás keretén belül most először került összehasonlításra 1500 éghajlatpolitikai intézkedés szerte a világon, hogy kiderüljön, mely lépések hatékonyak, és melyek nem működnek az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A tanulmány eredménye nem ad sok okot az ünneplésre. A kutatóknak csupán 63 esetet sikerült azonosítani, amely jelentős kibocsátáscsökkenést eredményezett. Ezeknek a példáknak a legfontosabb közös jellemzője az adó- és árösztönzők jól megtervezett politikai mixekbe való beépítése. Az országok jelentős előrelépést tehetnének a Párizsi Megállapodás céljainak elérése érdekébe, amennyiben ezekre az intézkedésekre tennék a hangsúlyt a jövőben.

2015-ben a világ vezetői hatalmas tapssal ünnepelték a Párizsi Megállapodás elfogadását, amely arra sarkallta az aláíróit, hogy jelentősen csökkentsék az országaik szén-dioxid kibocsátását és 2 Celsius fok alatt tartsák az átlagos hőmérséklet növekedését a Földön.

„Az M0 rész-körgyűrű M1 autópályától M5 autópályáig tartó déli szakasza Magyarország extrém mértékben terhelt közúti pályája” – ismerteti Molnár László közlekedési szakértő „A híd túl messze van” című cikkében. A kialakult „szinte állandósuló torlódások, gyakori balesetek, kiszámíthatatlan közlekedési viszonyok, hatalmas környezeti terhelés” okaként pedig azt jelöli meg, hogy nincs elegendő út és P+R parkoló. Ez azonban egy sokszorosan megcáfolt tévhit.

Miközben Molnár László megoldásként (a cikk második, „Gyűrű legyen, ne csapda” című részében) nagy kapacitású új utak megépítését javasolja, tény, hogy az új utak, hidak építése önmagában sehol a világon nem járult hozzá más területek tehermentesítéséhez, sőt tovább rontott a helyzeten. Amint ugyanis azt már rengeteg elemzés bebizonyította, új utak korábban nem létező, újabb forgalmat gerjesztenek. Ennek egyszerű közgazdasági oka van: a keresletet az ár befolyásolja. Ha olcsóbban és rövidebb idő alatt (az idő pénz!) tudunk eljutni valahová, mint korábban, akkor ezt a lehetőséget ki is fogjuk használni. (Ha viszont — például útszűkítés következményeként — növekszik az eljutás költsége, akkor csökken a kereslet, s nemcsak az adott úton, hanem általában az egész érintett térségben „elpárolog” a forgalom.)

Számos hozzászólás érkezett azokhoz a javaslatokhoz, amelyeket a parkolásszabályozás átalakítására tett hét civil szervezet. Az alábbiakban idézünk a leggyakoribb érdemi hozzászólásokból és válaszolunk rájuk.

„Nem a civilek döntik el, hogy állampolgári jog-e a parkolás.”

Ez valóban így van. Ennek eldöntése az Alkotmánybíróság hatásköre. Már döntött is, ugyanis az 1538/B/1996. AB határozatában megállapította: „A járművel való parkoláshoz való jog nem alapjog.”

„Tovább nő a társadalmi rétegek közötti különbség. A gazdagoknak nem okoz gondot kifizetni, de a szegények, akik ezért kénytelenek lesznek eladni az autójukat, ezután már csak a sokkal drágább helyi kis üzletekben vásárolhatnak majd, így reálkeresetük csökken.”

Éppen az okoz óriási társadalmi különbséget, hogy az autóhasználók nem fizetik meg az általuk okozott költségeket. Így a gazdagok sokkal nagyobb támogatásban részesülnek, mint a szegények. Továbbá a civilek javaslata azt is tartalmazza, hogy a parkolási bevételek egy részét szociális támogatásra kell fordítani. Tehát a civil javaslatok megvalósítása csökkenti a társadalmi különbségeket.

A közterület rendkívül értékes és szűkösen rendelkezésre álló erőforrás, különösen olyan sűrűn beépített városrészekben, mint Budapest belső kerületei. Egyes kerületek önkormányzata már felismerte, hogy az elmúlt évtizedek során rendkívül rosszul gazdálkodtak ezzel az erőforrással és komoly lépéseket tett, illetve tervez a közterület-használat megújítására, különös tekintettel a parkolásra egy élhető, egészséges városrész kialakításához.

„Így HAZUDNAK a KLÍMAVÁLTOZÁSRÓL” címmel tett fel videót Tóth Máté energiajogász 2024. július 15-én a közpénzekkel kitömött Megafon YouTube-csatornáján, a Patriótán. A videót azóta közel 100 ezren látták. Tóth a videóban elismeri a klímaváltozást. Kijelenti például, hogy „nagyon fontos tény a jelenlegi melegedés, nagyon fontos tény az emberi közrehatás is, ami jelentősen megnőtt”. Ugyanakkor alig találni olyan mondatot a videóban, amely ne lenne megtévesztő.