A korszerű technika már lehetővé teszi a ritkán lakott területek észszerű kiszolgálását közösségi közlekedéssel is, mégpedig az ún. igény szerinti közlekedés (iszk) bevezetésével. Az alábbiakban a franciaországi iszk-rendszerekről adunk rövid áttekintést.
Franciaországban az iszknek (Transport à la Demande, TAD) két fő változata létezik. Az egyik az övezeti (TAD par zone), ahol a megállók állandóak, de az útvonalat a gépkocsi vezetője határozza meg a helyfoglalások alapján. A helyfoglalás kötelező, kivéve metróállomásnál, villamos végállomásánál vagy vasútállomásnál történő beszállás esetén, ahol elég a járat indulása előtt 5 perccel érkezni. A másik a virtuális (TAD virtuel), ahol az útvonal állandó, az előzetes helyfoglalás mindig kötelező, bárhol történjen a beszállás. A foglalásnak legalább 2 órával a járat indulása előtt kell történnie interneten, a városi közösségi közlekedés mobilalkalmazásán vagy telefonon keresztül. Helyfoglalás hiányában a járat elmarad.
A foglalást a járatindulás előtt legfeljebb 1 óra 10 perccel lehet lemondani. Ehhez az ügyintézéshez a foglalás száma szükséges vagy a foglaláskor e-mailben kapott lemondási link aktiválása.
A járat a megadott idő után legfeljebb 10 perccel később érkezhet a megállóba (a megadott idő előtt nem). Későn érkező utasra a járatok nem várnak.
Az iszk a városi közösségi közlekedési hálózaton érvényes bérlettel vagy jeggyel vehető igénybe, amelyet beszálláskor be kell mutatni. Az iszk nem vehető igénybe, amennyiben menetrendszerű közösségi közlekedési járat a kívánt útvonalon az iszk járata előtt vagy után 15 perccel rendelkezésre áll. Mozgáskorlátozottak a foglaláskor akadálymentesített járatot igényelhetnek.
Az iszk járművei (személyautó, mikrobusz, minibusz) 4-20 főt tudnak szállítani.
A továbbiakban néhány konkrét példát mutatunk be a rendszer működésére.
A kelet-franciaországi Doubs megyében (Bourgogne Franche-Comté régió) a Portes du Hauts-Doubs kistérségi önkormányzati társulás (47 önkormányzat, 27 000 lakos) területén működő Libertàd iszk flottájának üzemeltetését a társult önkormányzatok és megyei tanács közösen finanszírozzák. Az utasok útvonalanként 4 eurót fizetnek. A szolgáltatás hétköznap 6.30-19.00, szombaton 8.00-12.00 között üzemel.
Az Albigeois-i agglomerációs társulás (Dél-Nyugat-Franciaország) 17 települési önkormányzatot tömörít, a lakosok száma összesen 82 000. A térség iszk-ja hétköznapokon és szombaton üzemel, bárki által igénybe vehető. Ára megegyezik a helyi közösségi közlekedés tarifáival. Két változata van: az egyik napi kilenc járat Albi város agglomerációs körzetéből a városközpontba, a másik pedig a helyi vagy helyközi járatok kiegészítése a kisebb utasforgalmú időszakokban (szombat, iskolaszünet stb.), illetve helyszíneken. Az iszk-et a megyei tanács támogatja.
A Strasbourg-i Eurometropolisz kistérségben (Eurométropole de Strasbourg, Kelet-Franciaország) a Flex’Hop nevű iszk 13 településen van jelen. (A teljes kistérséghez 33 település tartozik, összesen 491 000 lakossal.) Az iszk az egyéb helyi közösségi közlekedési járatokhoz kapcsolódik (busz, villamos, vonat), illetve segíti az eljutást egyes ipari és kereskedelmi zónákba. Az iszk járatait a helyi utazásra jogosító szokványos bérlettel, jeggyel lehet igénybe venni.). A szolgáltatást részben az Eurometropolisz finanszírozza.
Minden francia régióban működik „hévtaxi” (franciául TAXI TER; TER=Transport Express Régional,vagyis helyi érdekű vasút, hév). A hévtaxi az elővárosok, illetve külvárosok lakosait szállítja településük adott buszmegállójából a környéki hévállomásokra. A hévről történő leszálláskor szintén hévtaxi várja az utasokat, hogy az adott település helyi buszmegállójába szállítsa tovább őket. Ezek a taxik lehetővé teszik, hogy olyan településről is eljussanak az utasok a hévhez, ahol annak nincsen megállója. A szolgáltatás nem a kistérségi társulások alatt működik, hanem közvetlenül a francia államvasutak, az SNCF hatáskörébe tartozik. A hévtaxinak két változata létezik. Az egyiknek kötött menetrendje van, előzetes foglalás nem szükséges. Kizárólag iskolaidőszakban működik, érvényes vonatjegy felmutatása ellenében. A másik az iszk-taxi: kizárólag előzetes foglalással, hétköznapokon 7.00 és 18.00 óra között vehető igénybe, érvényes vonatjegy felmutatásával vagy 3,50 euró fejében.
Alice Terpereau
a Levegő Munkacsoport önkéntese
Magyarra fordította: Szabó Lolita
Felhasznált források: