A fűtési légszennyezés több mint 70 százalékának nem a szegénység az oka, hanem az ismerethiány, a felelőtlenség, a nemtörődömség.
Köszönet illeti Révész Sándort azért, hogy Légűr és légméreg című írásában ismételten felhívta a figyelmet a levegőszennyezés okozta súlyos ártalmakra, és elismerően szólt a Levegő Munkacsoport környezetvédelmi tevékenységéről. Ugyanakkor néhány tévedését szeretnénk kijavítani.
Elöljáróban el kell mondanunk, hogy aligha van Magyarországon olyan szervezet, intézmény, amely jobban ismerné a lakossági fűtés, égetés okozta levegőszennyezési problémákat, beleértve annak szociális vonatkozásait is, mint a Levegő Munkacsoport. Az elmúlt öt évben több mint ezer ilyen jellegű lakossági panasszal foglalkoztunk, sokszor részletesen tájékozódtunk, leveleztünk önkormányzatokkal, hatóságokkal. Számtalan esetben mentünk ki a helyszínre, mértünk, beszélgettünk a helyi lakosokkal. Sokszor jártunk az ország legszegényebb területein is.
Mindezek alapján egyértelműen leszögezhetjük: a fűtési légszennyezés több mint 70 százalékának nem a szegénység az oka, hanem az ismerethiány, a felelőtlenség, a nemtörődömség. A szegények sokkal kevesebb hulladékot égetnek el, mint a jobb módú emberek. Rengeteg panasz érkezett hozzánk, amely szerint például építőipari és más vállalkozók tömegesen hordják haza a hulladékot, és azt otthon elégetik. Ezt egy konkrét megtörtént esettel szemléltetném.
Egy édesanya szomszédjában az építési vállalkozó nagy mennyiségben hordott haza épületek bontásából éghető hulladékokat. Ezekkel fűtött a kandallójában, melynek kéményéből a mérgező füstgáz az édesanyát és fogyatékos gyermekét veszélyeztette. Az édesanya Levegő Munkacsoport segítségét kérte, hogy ne kelljen bűzben és mérgezéstől való félelemben élniük amúgy is küzdelmes napjaikat. Az illetékes hatóságnak írt leveleinkkel sikerült elérnünk, hogy a hatóság végre szakértői vizsgálatot rendeljen el, mely végül bizonyította a szomszéd által tagadott hulladékégetés tényét. A szomszédot megbírságolták, azóta nem fűt hulladékkal a kandallójában.
Rengeteg hasonló megtörtént esetet tudnánk leírni – azzal a különbséggel, hogy az esetek túlnyomó többségében sajnos nem sikerült eredményt elérni. Azonban ez az eset is az bizonyítja: gyakran előfordul, hogy a hatóságok szigorú fellépésével szegények és kevésbé szegények egészségét egyaránt meg lehetne óvni anélkül, hogy ez bármilyen szociális problémát okozna.
Révész Sándor kijelenti: „a Levegő Munkacsoport álláspontja a számomra csak úgy (lenne) elfogadható, ha a hatósági fellépésben az elkövető rászorultságát döntő mértékben figyelembe veszik enyhítő körülményként, de nem kételkedem abban, hogy a jelenlegi hatóságok nem ezt tennék, hanem az ellenkezőjét.” A mi tapasztalatunk viszont az, hogy a rendőrség és az erdészet éppen eléggé el van foglalva azoknak a bűnözői csoportoknak a felderítésével, akik teherautóval lopják a fát, és nem azokat vegzálják, akik biciklin szállítják haza az erdőszélen összegyűjtött rőzsét.
Téved Révész Sándor, amikor úgy véli, hogy a Levegő Munkacsoport kizárólag szűken vett környezetvédelmi témákkal foglalkozik. Tanulmányaink, javaslataink sorával tudjuk bizonyítani, hogy hangsúlyosan vesszük figyelembe a szociális szempontokat is.
Meggyőződésünk, hogy – bármennyire jó szándékúak is – nem a szegények érdekeit szolgálják, akik a hatóságok szigorúbb fellépése ellen lépnek fel, ilyen értelmű nyilatkozatot tesznek. Azt a képzetet keltik, hogy a szegények a leginkább a vétkesek, ők okozzák a nagy szennyezést, pedig pont az ellenkezője az igaz. Azt is sugallják, hogy főleg a szegények nem tartják be a jogszabályokat, és nem is kötelező nekik betartaniuk, ami egy megengedhetetlen és igazságtalan általánosítás, ami épp a szegények iránti ellenérzéseket fokozza. Nem utolsósorban pedig ellenszenvet keltenek a hatóságokkal szemben, akik sok esetben épp a legrászorultabbak egészségét, életét igyekeznek megóvni.
Lukács András
