Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációja és az energiahatékonyság támogatása.
A Bizottság állítása a következő:
„A magas energiaköltségek ártanak állampolgárainknak: az energiaszegénység több mint 46 millió európait érint, és aránytalanul nagy hatással van a hátrányos rétegekre. Az ipar számára a kiskereskedelmi villamos energia árai majdnem megduplázódtak: egy közepes méretű ipari fogyasztó számára az árak 2023-ban 97%-kal magasabbak maradtak a 2014 és 2020 közötti átlagnál. Az EU és fő versenytársaink között az energiaárak közötti szakadék növekszik, amivel fennáll a kockázata, hogy az új beruházásokkal az Európán kívüli országokat részesítik előnyben, és hogy a meglévő iparágak elköltöznek, ami az EU gazdaságát és ellenálló képességét biztosító, valamint minőségi munkahelyeket teremtő kritikus iparágak hanyatlásához vezet. A jelenlegi helyzet aláássa az EU globális helyzetét és nemzetközi versenyképességét.” (A szerző fordítása)
A Bizottság egyebek mellett az elektromos hálózat díjainak olyan reformját javasolja, amely ösztönözné a hálózat leghatékonyabb használatát, továbbá „gyors és teljes körű alkalmazását az EU meglévő villamosenergia-szabályozásának, valamint további intézkedéseket a hosszú távú villamosenergia-ellátási szerződések elfogadásának elősegítésére, a kulcsfontosságú energiaprojektek engedélyezési eljárásainak felgyorsítására, a hálózatok megerősítésére és a rugalmasság növelésére.” A további javasolt intézkedések közé tartozik a gázpiacok hatékonyságának javítása, az energiahatékonysági beruházások fokozása, valamint az áramrendszer koordinációjának és irányításának megerősítése.
Se idő, se pénz, se energia
A Bizottság javaslatainak megvalósításukhoz évekre vagy akár évtizedekre van szükség (például az elektromos hálózat fejlesztéséhez vagy az épületállomány energiahatékonnyá tételéhez). Ahogy azonban a Bizottság hangsúlyozza, a kihívások óriásiak: „a növekvő geopolitikai feszültségektől és konfliktusoktól, a hibrid és kiberbiztonsági fenyegetésektől, az információk külföld általi manipulációján keresztül egészen a klímaváltozásig és a növekvő természeti katasztrófákig” terjednek. Ez azt jelenti, hogy egy pillanatnyi vesztegetni való időnk sincs.
A Cselekvési Terv keretében készült Európai Hálózati Csomag szerint
a hálózat fejlesztéséhez szükséges beruházások 2040-re 1,2 billió euróba kerülnének.
Ezeket a költségeket elkerülhetetlenül a fogyasztók fizetnék meg, akár közvetlenül az áramszámláikon keresztül (ahogy egy normálisan működő piacgazdaságban annak lennie kellene), akár magasabb nem energiaalapú adókkal, megszorító intézkedésekkel (például a közszolgáltatások lerontásával) vagy ezek kombinációjával. A Bizottság anyagai semmit nem tartalmaznak arról, hogy az elkövetkező években ezek a költségek miért ne terhelnék a fogyasztókat.
Az is kérdéses, hogy a javasolt intézkedések közül egyesek valóban hozzájárulnának-e az említett kihívások kezeléséhez (például a kis moduláris reaktorok építése).
Ha azonban évek múltán a javasolt intézkedések mégis csökkentenék az energiaárakat,
akkor az elkerülhetetlenül az energiafogyasztás növekedését eredményezi.
Ha pedig a kínálat nem tart lépést a megnövekvő kereslettel, akkor az árak növekedni fognak. Márpedig az energiakínálatot aligha lehet majd növelni, nem véletlenül a Cselekvési Tervnek nem is ez a fő iránya. Azért sem járható út a kínálat növelése, mert már túlléptük a bolygónk azon határait, amelyeken belül több energiát használhatunk a civilizációnk veszélybe sodrása nélkül. (Az eddig tapasztalatok szerint ezen nem segítenek a megújuló energiák sem, hiszen ezek nem helyettesítették a fosszilis energiahordozókat, hanem – az utóbbiak felhasználásának további növekedése mellett – hozzáadódtak azokhoz.) Ez azt jelenti, hogy elengedhetetlen elkerülni mindazokat az intézkedéseket, amelyek ösztönzik az energiafogyasztást.
Adócsökkentés és támogatásnövelés, vagyis a hibák ismétlése
A Bizottság az energiaadók csökkentését is javasolja, amit következőkkel próbál alátámasztani:
„Az adócsökkentés nagyon hatékonynak bizonyult az energiaszámlák fékezésében az energiaválság idején, amikor a tagállamok mérsékelték az áfát és az energiaadókat...”
Az energiaadók csökkentése és az energiaár-sapkák bevezetése az energiaválság idején azonban egyáltalán nem sikertörténet volt, hanem
egy döbbenetes elszalasztott lehetőség.
Ezek az intézkedések hatalmas költségvetési hiányokat eredményeztek, amelynek következményeitől több tagállam még ma is szenved (például Franciaország). Ráadásul az adócsökkentés (ahogy szinte mindig) társadalmilag nagyon igazságtalan volt: abszolút mértékben a gazdagok sokkal többet nyertek vele, mint a szegények, mivel az előbbiek jelentősen több energiát fogyasztanak, mint az utóbbiak. Az energiaadók csökkentése indokolatlan előnyt jelentett azoknak a cégeknek, amelyek sok energiát használnak, és hátrányt azoknak, amelyek kevesebb energiát használtak, illetve energiahatékonysági beruházásokat hajtottak végre.
Az alacsony energiaárak pazarló energiahasználatra ösztönöznek és hátráltatják az energiamegtakarításba és az energiahatékonyságba történő beruházásokat. Példa erre a 2022. évi „rezsicsökkentés-csökkentés”: a lakossági gázfogyasztás 2023-ra 26,5 százalékkal csökkent a 2021. évihez képest (az időjárási tényezőket is számításba véve, mintegy 23 százalékkal). Az energiaárak mesterségesen alacsonyan tartása jelentős politikai kockázatot is magában foglal: amikor az árak elkerülhetetlenül megugranak, a hirtelen emelkedés társadalmi tiltakozásokat válthat ki.
Még aggályosabb a következő ajánlás:
„A Bizottság arra kéri a tagállamokat, hogy teljes mértékben használják ki a Tiszta Ipari Megállapodáshoz kapcsolódó Állami Támogatások Keretrendszerét (CISAF). A módosított keretrendszer megnyitja az utakat az energiaigényes iparágak támogatására árcsökkentéssel és támogatással a dekarbonizációjukhoz.”
Az ilyen támogatások egyrészt ugyanazokkal a nemkívánatos következményekkel járnak, mint az energiaadók csökkentése (például pazarló energiahasználattal), másrészt, a vállalatoknak nyújtott egyedi támogatások általában destabilizálják a piacot, és gyakran a korrupció melegágyát jelentik. Ráadásul – az eddigi tapasztalatok alapján is – főleg azokat a cégeket támogatnák, amelyek a fosszilis energiafelhasználásuk révén korábban is óriási támogatásban részesültek: egy 2023-as IMF-tanulmány szerint ez a támogatás percenként 13 millió dollárt tesz ki a világon.
Ezért ezeket a vállatokat semmilyen ürüggyel nem szabad még jobban támogatni, hanem éppen ellenkezőleg: a fosszilis energiafelhasználásukat kellene még jobban adóztatni – már csak azért is, hogy visszafizessék a kapott támogatások legalább egy részét. Kizárólag azok a cégek virágozzanak, amelyek a leghatékonyabban használják az energiát, illetve az energiahatékonyságot javító termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak.
Nem az energiaár a versenyképesség kulcsa
Tagadhatatlan tény, hogy a magas energiaárak sok állampolgárt sújtanak, és erre haladéktalanul megoldást kell találni. Azonban az állampolgárok nemcsak az energiaáraktól, hanem a magas lakhatási költségektől, az emelkedő élelmiszeráraktól és hasonlóktól is szenvednek. Az összes állampolgár energiaadójának csökkentése vagy a vállalatok energiatámogatása viszont nemhogy nem tudja hatékonyan csökkenteni az energiaszegénységet (vagy bármilyen más szegénységet), hanem társadalmilag rendkívül igazságtalan (ahogy fentebb említettük, a többet fogyasztó több támogatást kap).
Ami az ipart illeti, igencsak kérdéses, hogy az EU a nemzetközi versenyképességét az energiaigényes ágazatainak támogatásával tudná növelni. Az EU-nak sokkal nagyobb esélye lenne versenyképesebbé válni, ha többet fektetne be a humán erőforrásokba, az innovációba, a kutatásba, és fejlesztené a jog- és intézményrendszerét. Ahogy a Világbank „Hol van a nemzetek vagyona? A tőke mérése 21. századra szabva” című tanulmánya kimutatta, a modern gazdaság fejlődése túlnyomórészt az immateriális tőke rendelkezésére állásától (azaz az emberi erőforrások és intézmények állapotától) függ, és sokkal kevésbé a megtermelt tőkéétől (például az energia infrastruktúrától).
Továbbá az európai vállalkozások termelési költségeinek átlagosan mindössze mintegy 3 százalékát teszik ki az energiaköltségek. Tehát rendkívül eltúlzott az az állítás, hogy az energiaáraknak meghatározó szerepe van a vállalkozások versenyképességének javításában.
A lehetséges megoldások
A fentieket összegezve, bár a Cselekvési Tervben és a kapcsolódó egyéb bizottsági dokumentumokban javasolt több intézkedés szerepet játszhat abban, hogy mindenki számára megfizethető legyen az energia, ezek önmagukban nem érik el a kívánt hatást, sőt bizonyára a kinyilvánított szándékkal ellenkező eredményhez vezetnének.
Ezért úgy véljük, hogy ezeket az alábbi intézkedéseknek kell kiegészíteniük.
- Az energiaadókat jelentősen emelni kell (ez emissziókereskedelmi rendszerrel is elérhető, mivel végső soron ugyanaz a hatása, mint az energiaadóknak). Ezáltal csökken az energiafogyasztás.
- A kormányoknak az adóemelésből származó bevételek jelentős részét az állampolgárok és közintézmények (például iskolák és kórházak) pénzbeli kompenzációjára kell fordítani. (Megfelelő kompenzáció esetén a lakosság túlnyomó többségének a korábbinál több pénze marad az energiaköltségek kifizetése után.)
- A bevételek további részével a lakossági energiatakarékossági és energiahatékonysági intézkedéseket, valamint a humán erőforrások fejlesztését célszerű támogatni.
- A vállalatoknak nem szabad kompenzációt nyújtani (kivéve azokat a cégeket, amelyek nem vagy csak részben piacosítható közszolgáltatásokat nyújtanak, például a közösségi közlekedési vállalatok). Még a kkv-k se kapjanak egyedi támogatásokat kompenzációként; ezek szükség esetén bizonyos általános adók csökkentésével támogathatók.
- Jelentős erőforrásokat kell fordítani a lakosság tudatosságának növelésére az említett intézkedések szükségességéről és előnyeiről, valamint megfelelő tájékoztatást kell nyújtani az energiafogyasztás csökkentését szolgáló módszerekről.
A magasabb energiaárak, valamint a hatékony szemléletformálás hatására csökken az energiafogyasztás. Megfelelő kivitelezés esetén a kompenzációk bőven ellensúlyozzák azt, hogy az állampolgárok magasabb energiaárakkal szembesülnek – bár ez alól a magas jövedelmű háztartások kivételt képezhetnek, ha nem csökkentik a fogyasztásukat. Lényeges, hogy a magasabb energiaárak egy fenntarthatóbb, hatékonyabb és versenyképesebb irányba terelik a gazdaságot. Az állami bevételek növekedése pedig pénzügyi teret teremt további olyan intézkedésekre is, amelyek a leghasznosabbak a társadalom egésze számára.
Lukács András,
Levegő Munkacsoport
A szerző fotója
A cikk eredetileg a portfolio.hu portálon jelent meg.
