Cikksorozatunkban már bemutattuk a szénbányászat és a szennyvízkezelés hazai metánkibocsátásának alakulását és a csökkentési lehetőségeket vizsgáló tanulmányokat. Ezúttal a hazai emisszió legnagyobb részéért felelős ágazatot, a hulladékszektort vesszük górcső alá, Szabó Györgynek, a Hulladék Munkaszövetség tapasztalt szakértőjének tanulmánya alapján. A tanulmány a szektoron belül elsősorban a hulladéklerakókra és a bio-, illetve élelmiszer-hulladékokra fókuszál.

Helyzetkép dióhéjban

Míg az Európai Unióban a teljes metánkibocsátás kevesebb mint negyede kapcsolódik a hulladékszektorhoz, a mezőgazdaság viszont a kibocsátás több mint feléért felel, Magyarországon a hulladékszektor a legnagyobb kibocsátó: az összkibocsátás 42%-a köthető ide, míg a második helyen álló mezőgazdasági szektorhoz „csupán” 34,3%-a. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy Magyarországon továbbra is a hulladék lerakása a legjellemzőbb hulladékkezelési módszer (2022-ben a települési szilárd hulladék 55%-át ártalmatlanították így), a hulladékszektorhoz kötődő metánkibocsátás pedig elsősorban a lerakókba kerülő és ott gyorsan bomlásnak induló szerves anyagokból felszabaduló metánhoz kapcsolódik.

A hulladéklerakáshoz kapcsolódó metánkibocsátás országos szinten a 2000-es évek közepe óta ugyan némileg csökkenő tendenciát mutat (2005 óta a lerakott kommunális hulladék mennyisége 50%-kal csökkent, amivel párhuzamosan 18,8%-os – 768 kt CO2e-nyi – metánkibocsátás-csökkenést regisztráltak), e téren még nagy az előrelépési lehetőség, különösen annak fényében, hogy a lerakóra kerülő hulladékmennyiség (és a metánkibocsátás) csökkenő trendje az utóbbi években megállni látszik.

Kibocsátáscsökkentési lehetőségek

Az egyik felmerülő lehetőség nyilván a metángáz befogása a hulladéklerakóknál , ami egy működőképes megoldásnak tekinthető, de több érv is szól ennek előnyben részesítése ellen. Költséges, nem hatékony, légszennyezést okoz, és ugyan energiatermelésre alkalmas, ehhez biohulladékra van szükség, amit azonban környezetvédelmi szempontból célszerű minél inkább eltéríteni a lerakóktól – megelőzni a képződését, vagy egyéb módon – például komposztálással – hasznosítani. A hulladékhierarchia elvét követve tehát javasolt az ilyen típusú hulladékok esetében is a keletkezés megelőzését előnyben részesíteni, ezt követően az újraelosztást, az újrafeldolgozást, a komposztálást vagy anaerob lebontást, illetve a mechanikai-biológiai hulladékkezelést.  

Hiába mondja ki azonban a vonatkozó uniós irányelv, hogy a hulladékhierarchiát figyelembe véve a szakpolitikai célok tekintetében a hulladékmegelőzés előrébb való a hasznosításnál, a magyar jogszabály mindössze egyetlen bekezdése foglalkozik az élelmiszer-eredetű biohulladék keletkezésének megelőzésével: „vonatkozó szemléletformálás és edukáció a lakosság körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által működtetett Maradék nélkül – Élelmiszerhulladék-megelőzési Nemzeti Program országos előadás-sorozat hozzájárulásával valósul meg”

A jogszabályi hiányosságok ellenére – más területekhez hasonlóan – a hazai tervek meglehetősen ambiciózusak. A 2021-2027 közötti időszakra szóló Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) célul tűzte ki, hogy 2030-ig az egy főre jutó globális élelmiszer-hulladék kiskereskedelmi és fogyasztói szinten 50%-kal csökkenjen, valamint az élelmiszerveszteségek a termelési és ellátási láncok mentén csökkenjenek.”

Ennek megfelelően szerencsére az élelmiszer-hulladék csökkentésére irányuló programok és kezdeményezések egyre nagyobb figyelmet kaptak Magyarországon is az utóbbi évtized során. A cél a fogyasztói tudatosság növelése, az élelmiszer-pazarlás minimalizálása és a felesleges, már nem értékesíthető élelmiszerek hasznosítása. Számos civil, illetve intézményi kezdeményezés indult (Maradék nélkül program, Magyar Élelmiszerbank, Budapest Bike Maffia, Food not Bombs, Munch), de emellett fontos kiemelni, hogy 2024-ben megindult a biohulladék (a kerti zöldhulladék mellett az élelmiszer-hulladék) elkülönített gyűjtése is a MOHU koordinálásával. Sajnos ez egyelőre csupán kísérleti jelleggel, a lakosság töredékének a bevonásával és visszafogott kommunikációs tevékenységgel indult. Ahogy az alábbi ábrából is látható, részben a meginduló kezdeményezéseknek köszönhetően – de feltehetően leginkább az elmúlt években tapasztalható nagymértékű élelmiszer-áremelkedés miatt – csökkent hazánkban az élelmiszer-pazarlás.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv stratégiai célként határozza meg továbbá, hogy a települési szilárd hulladékból a szerves hulladék esetében ne a lerakás legyen a legjellemzőbb kezelési mód: az évi 2-300 ezer tonna helyett 7-800 ezer tonna lebomló hulladék hasznosítását tűzi ki célként. Ehhez a zárt rendszerű komposztálási technológia fejlesztése, kapacitásának növelése, valamint a meglévő biohulladék-hasznosító kapacitás karbantartása, felújítása, továbbfejlesztése szükséges – írják. Mindez segíthet a kapcsolódó metánkibocsátás csökkentésében, ugyanis „a hulladékgazdálkodásból származó metánkibocsátás jelenleg 8%-áért a nem megfelelő komposztálás felel”. Hangsúlyozzák továbbá az elkülönített biohulladék-begyűjtési rendszer kötelező bevezetését, az élelmiszer-hulladék mérésére vonatkozó módszertan kidolgozását, a házi és közösségi komposztálás elősegítését, valamint az országos szemléletformálási tevékenység megvalósítását. Mindehhez az OHT szerint több száz hulladékbegyűjtő jármű beszerzésén, valamint hozzávetőleg 4,2 millió háztartásba a megfelelő edényzet eljuttatásán keresztül vezet az út.

A tervezett központi intézkedések megvalósulása még csak nyomokban látható, ennek ellenére a komposztálás különböző formáira is egyre több jó példát látunk Magyarországon. A házi, kiskerti komposztálás kertes házas övezetekben a legcélszerűbb megoldás, ezt lakossági szemléletformáló programokkal, tájékoztatással, illetve az önkormányzatok által biztosított komposztkeretekkel és kerti szerszámokkal lehet előmozdítani. Közösségi komposztpontok esetében a környékbeliek közösen használnak egy nagyobb komposztáló rendszert, amelyet helyi önkormányzatok, civil szervezetek vagy önkéntes csoportok működtetnek. Ezek a komposztpontok gyakran lakótelepeken vagy közösségi kertekben kapnak helyet. A közösségi kertekben található komposztálók további előnye, hogy a tagok a keletkezett komposztot közösen, helyben használhatják fel a közösségi kert talajának gazdagítására.

A kibocsátáscsökkentés lehetséges mértéke

Ami az intézkedésekkel összességében elérhető metán kibocsátáscsökkentési potenciált illeti, különféle előrejelzéseket és feltételezéseket alapul véve eltérő becslésekkel élhetünk. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) előrejelzése alapján, évi 2,4%-os évi csökkenéssel számolva 2030-ra a 2022-es bázisévhez viszonyítva mintegy 653 ezer tonna CO2e, azaz hozzávetőleg 18%-os csökkenés érhető el. A ReFED, egy élelmiszerhulladék-csökkentésért tevékenykedő amerikai nonprofit szervezet kalkulátorát igénybe véve az élelmiszer-hulladékhoz kapcsolódó ÜHG-lábnyom 2,9 millió tonna CO2e-ről egy reálisnak tekintett jövőbeni szcenárióban 628 ezer tonnával csökkenhet, a 32,5 ezer tonna metánkibocsátás pedig durván 30%-kal, ami CO2e-re átszámítva 20 és 100 éves időtávra előretekintve 761 ezer tonna, ill. 258 ezer tonna megtakarítás.

Kibocsátáscsökkentési potenciál élelmiszer-hulladékok tekintetében reális forgatókönyv esetén

Optimista forgatókönyv esetén értelemszerűen ennél is kedvezőbb kibocsátáscsökkentési potenciál mutatkozik: a kalkulátor szerint ekkor a teljes ÜHG-csökkenés 973 ezer tonnával, míg a metánlábnyom több mint 14 ezer tonnával kevesebb is lehetne.

Megállapíthatjuk tehát, hogy Magyarországon a hulladékszektorhoz kötődő üvegházgáz-kibocsátás, ezen belül is kiemelkedően a települési szilárdhulladék lerakásához kapcsolódó metánkibocsátás egy olyan terület, ahol megfelelő beavatkozással az ország globális éghajlatváltozáshoz való hozzájárulása hatékonyan és gyorsan csökkenthető. Mindehhez elengedhetetlen a szelektív szerveshulladék-gyűjtés kiterjesztése; a (helyi és centralizált) komposztálás és anaerob lebontás (biogázelőállítás) elterjesztése; a hulladéklerakás visszaszorítása, illetve a lerakóknál a depóniagáz kinyerése; valamint közösségi szintű hulladékcsökkentési programok támogatása. Amennyiben országos szinten megvalósul a szerves hulladék elkülönített begyűjtése és minél hatékonyabb feldolgozása, a nulla hulladék elvén alapuló szabályozások és intézkedések bevezetése, valamint egy támogató jogszabályi környezet kialakítása, a keletkező biohulladék akár 75-90%-a eltéríthető a lerakóktól, ekkor pedig a metánkibocsátás visszaszorítása garantált.

Bendik Gábor

Fotó: Susánszky Ferenc